Chapter 8

Hi, guys! Nagyon fontos, hogy ezt mindenki elolvassa. Nos, csak szeretném elmondani, hogy búcsúzom tőletek. De nyugalom, mindössze csak egy hétre, ugyanis táborba megyek hétfőtől szombatig. Ma még meg írtam ezt a részt, ami szerintem nagyon hosszú lett és elég tartalmas is. A következő rész tehát augusztus hetedikén, esetleg nyolcadikán lesz. Sajnálom. Sajnálom és sajnálom. Csak annyit kérnék, hogy mire visszajövök, hozzatok nekem össze sok-sok kommentet, feliratkozót és pipát. Nem szeretnék bennetek csalódni. Úgy gondolom, hogy megérdemeltek egy hosszú részt, főleg, hogy nem leszek. De nem is rizsázok többet, jó olvasást!
xx.

u.i.: azért ezt a képet mellékeltem, hogy valahogy eltudjátok képzelni az eseményeket.


Change.


Lesütöttem a fejem. Talán soha életemben nem szégyelltem magam még ennyire. Meggondolatlanság volt tegnap azt tenni, amit. De a rendőrség honnan tudja, hogy én..vagyis mi voltunk? Sötét volt és nem járt arra senki. Ha csak Bluebell el nem mondta nekik.

-Ki kell menned és beszélni velük ─ összeszorított szemekkel utasított.

-Letartóztatnak majd?

Nem válaszolt. Tehát nagy az esélye annak, hogy igen. Remek. Sőt, több, mint remek. Mintha vonzanám a bajt. Vagy fordítva. Vagy ez az egész hülyeség. Hé, nem lehet, hogy ez csak egy álom?! Bárcsak.
Felnéztem a mellettem álló fiúra, aki rosszallóan csóválta a fejét. Arckifejezése mintha azt sugallta volna, hogy: “Menj már ki. Egyszer úgyis elkapnak.”  De ha el is visznek, akkor vajon mennyi időre? Évekre? Hónapokra? Vagy csak beszélni akarnak? Sóhajtottam egyet, és kiléptem az ajtón, majd a házunk felé indultam.

-Ön Zoe Harrison?

-I-Igen ─ elhalt hangon motyogtam.

-Velünk kell fáradnia az őrse. Feljelentették önt bolti lopásért ─ magyarázta a nagydarab fickó.

Mire eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott, addigra egy kattanást hallottam. A bilincs csattant a csuklómon.

-Legalább had öltözzek fel! Szólnom kell a szomszédomnak, hogy hozzon be néhány ruhát ─ dühöngtem, mire az egyikőjük Harry háza felé vonszolt.

Hiába kopogtatott a rendőr, senki sem nyitott ajtót. Nem tudom, de nem is akarom tudni, hogy mit csinált, amiért éppen nem volt ideje ajtót nyitni. Egy rendőrautóhoz vezettek, beültettek, rám csapták az ajtót majd néhány másodperc leforgásával később már elhagytuk az ismerős utcát, és a rendőrőrsre vezető úton haladtunk tovább.

*

Felemelő érzés egy hideg cellában gubbasztani, és várni arra, hogy történjen valami. Igazából azon gondolkodom, hogy ki lehet az, aki szólt a rendőröknek. Lépteket hallottam, majd megpillantottam a magas, göndör hajú, idegesítő, nevetségesen szerencsétlen szomszédomat: Harryt. Azonban nem egyedül volt. Mellette tipegett a körülbelül húsz centiméteres magassarkújában a szőkeség, vagyis Clar. Ujjaik szorosan tapadtak egymáshoz. Harry húzta maga után a szöszit, aki a borzalmasan festő cipőjében nem bírt járni. Nevetséges egy páros, az már biztos.

-Clar baby, maradj itt ─ szólt a fürtös a lánynak, aki keserű mosolyra húzta a száját, bólintott, mint egy kiskutya és csendbe maradt.

-Harry ─ suttogtam, mikor belépett a cellába.

-Tudod, annak ellenére, hogy milyen vagy, voltál és leszel velem én mégis segítek rajtad. A nagyanyád kedves ember és tiszteletre méltó. Már csak azért sem hagyhatlak a sitten megrohadni, mert akkor megszakadna a szíve ─ érvelt.

-Miért hoztad magaddal ezt a szakadt szőkét? ─ ráncoltam össze a szemöldököm.

-Talán valami bajod van vele?

-Olyan, mint valami pók. Mindenhová mászik, ahová nem kéne ─ kuncogtam a kijelentésemen, ami közel sem sikerült olyan viccesre, mint amennyire én akartam. Harry még mindig szúrósan méregetett engem.

-Gyere ─ fejével intett.

-Lukeról tudsz valamit?

-Oh, umm...nem.

Ezzel le is zárta a témát. Clar ismét rácuppant Harryre. Látszott, hogy nem élvezi a helyzetet, de felemelő érzés volt azt látni, hogy szenved. Elől mentek, én pedig hátul kullogtam. A bilincset már rég levették a kezemről. Szerencsére. Sosem felejtem el ezt a napot. Még csak reggel van, de máris milyen dolgok történtek. Mondjuk azért kicsit örülök, hogy Harry kihozott innen. Hálával tartoznék neki, de ne is várja azt, hogy jópofizni fogok, kedveskedni, vagy sütök neki sütit. Egyszerűen nem tudok rá megmentőként nézni, sem pedig jó barátként. Számomra mindig is közömbös volt és az is marad. Van valami ellenszenv a szemében, ami unszimpatikussá teszi számomra. Aztán meg nem úgy veszem észre, hogy ő közeledne felém. Sőt. Mostanában határozottan bunkó. Talán nem kellett volna a múltkor befesteni a haját, kipingálni a kezét és összeragasztózni a méreg drága, márkás cipőjét. De lényegében véve mindegy. Nem szívleljük egymást, és ő is kezd egy undokabb lenni velem.

Mivel itt barátaim gyakorlatilag nincsenek, és Bluebell is inkább mondható bajba keverőnek mint barátnak, szóval tudom, hogy rossz döntés mindenkivel haragot tartani, de nem az a fajta ember vagyok, akit az emberek megkedvelnek. Egyáltalán nem. Mindig is magamnak való, zsémbes és mogorva voltam. Lázadó éveim elején még akadt egy-két ember, akikkel mondhatni baráti viszonyt ápoltam, de ami volt, elmúlt. Már feledésbe merült a nevem, és azt sem tudják, hogy ki vagyok. Amit őszintén szólva nem is bánok. Gyűlöljenek csak. Vessenek meg. Nevessenek ki. Nem leszek tőle rosszabb ember.

A gerlepár még mindig előttem sétált. Vagyis Harry ment, Clar pedig botladozott mellette, ugyanis olyan cipőben, amit ő viselt, nem igazán bírt menni. Nevettem azon, hogy mennyire esetlen. És nevetséges. És szánalmas. És visszataszító. Jó, azt hiszem abbahagyom; soha nem jutnék el a felsorolás végére. Végül kiértünk a rideg épületből. Nem ez az első rendőrséggel kapcsolatos élményem. Régebben is voltak rendőrségi ügyeim; szerencsére anyámék soha nem tudták meg.

-Harry ─ mondta a nevet nyávogós hangon Clar.

-Mmm? ─ fordult felé ő mosolyogva.

-Szeretlek ─ suttogta a füléhez hajolva.

-Én is, baby ─ motyogta zavarodottan.

Minden szó tisztán kivehető volt. Van egy olyan érzésem, hogy ez a lány gyűlöl engem és féltékennyé szeretne tenni. Azt hittem, egy olyan kis településen, mint ez, nincsenek ilyenek, mint ő. Tévedtem.
Ha Clar azt mondja Harrynek, hogy szereti, arra Harry csak annyit mondd, hogy ő is. Nem mondja ki azt a szót, hogy szeretlek. Csak annyit, hogy “én is.” Megfigyeltem. Annyira átlátszó a kapcsolatuk, hogy szinte nekem fáj. Nem is akárhogy. Fizikailag. Halkan kuncogni kezdtem ezen gondolatomon, mire ők hirtelen rám irányították a tekintetüket. Arcomról lefagyott a mosoly, és némán kullogtam tovább, egészen az autóig. Tényleg, még meg sem kérdeztem, hogy hová tűnt a múltkor..

Harry kinyitotta a barátnőjének az ajtót, aki előre ült, én pedig nyomoroghattam hátul. A fürtös megkerülte az autót és beült a volán mögé, majd beindította a járművet és elindultunk.

-Styles, nem tudnánk bemenni a kórházba? Tudod...

-Hogy te milyen telhetetlen vagy, eljön érted, kihoz a sittről, és azok után, ahogy viselkedtél vele még szíves...─ mielőtt befejezhette volna, a kérdezett személy a szavába vágott.

-Clar, elég legyen.

Elégedetten mosolyogtam, majd megszólaltam:

-Drágám, te nem csak idegesítő vagy, de mérhetetlenül hülye is ─ piszkáltam meg a szöszi vállát, ezzel visszarángatva őt az álomvilágból.

Úgy tett, mint aki meg sem hallja. Harry felé fordult, undorító kezével végigsimította az arcát, majd suttogott valamit a fülébe, mire ő leparkolt. Hm, tehát itt lakik. Remek. Újabb infóval lettem gazdagabb. Kiszállt a sötét autóból majd becsapta maga mögött az ajtót, és besétált a házba, ami inkább hasonlított palotára, mintsem házra.

-Ülhetsz ide, előre is, ha szeretnél ─ mondta halkan.

-Miután lefertőtlenítetted. Esetleg ─ mondtam nevetve.

Mire ő is ezt tette, közben megrázta a fejét. Szóval három énje van. A dühös, a perverz és bunkó összegyúrva és a hallgatag-kedves kisfiús. Néha kellemeset csalódok benne.

*

-Na mi volt? Jobban van? ─ kérdezte Harry, mikor látta, hogy kijöttem a kórház kapuján, és felé tartok.

-Igen, jól. Néhány napig még bent tartják megfigyelésen, aztán hazajöhet ─ mosolyodtam el halványan, majd beültem az autóba; ő is követte a tettemet, majd elindultunk.

A teret csend töltötte meg. Én az ujjaimmal doboltam a combomon; elegem lett a csendből, így meg is törtem azt.

-Szeretném, ha mesélnél néhány dologról.

-Mégis miről?

-Például mit tudsz egy éjszakai telefonról? Úgy értem, a minap kaptam egy hívást, amiben valaki azt mondta, hogy menjek ki a postaládához a többi pedig nem érdekes. Te voltál?

-Nem ─ adta az egyszerű, számomra mégsem kielégítő választ.

-Jó, akkor következő kérdés. Clar miért utál?

-Idegesítő, beképzelt libának tart ─ vigyorgott.

-Hol van Luke?

Erre már nem válaszolt.

-Harry, nem hallod? Hol van?

-Először is nem fogom elmondani. Másodszor pedig, hogy is gondoltad, hogy mindenkivel undokoskodsz, aztán pedig szívességet kérsz aranyos, mosolygós pofival? És azt ki ne hagyjuk a történetből, hogyha nem teszik meg neked, akkor elátkozod őket ─ csattant fel.

Most meg mi baja?

-Gyűlölök itt lenni. Tönkreteszik életem legjobb évét, és valakin le kell vezetnem a feszültséged, és ez a valaki te vagy. Téged lehet piszkálni; tökéletes vagy arra, hogy kitöltsem rajtad a dühömet.

-Fejezd be, különben a bajban nem lesz senki, aki melletted áll, Zoe. Azt hiszed, hogy mert egyszer elmentél szórakozni Bellel, akkor máris barátnők vagytok? Nem tudom miért, de felvilágosítalak, hogy ez nem így van. Rá nem lehet számítani. Azokat az embereket, akik melletted lennének a bajban..nos, őket elűzöd magad mellől. Soha nem leszel képes megváltozni! Tudom.

Végül megérkeztünk. Szó nélkül kipattantam a fekete járműből, berohantam a házba, becsaptam az ajtót és felszaladtam a szobámba.


Egy órával később..

Zene. (katt)

Egy óra elteltével is borzalmasan érzem magam. Semmin se tudok nevetni. Semminek se tudok örülni. Nem akarok semmit se csinálni. Fáj. Fáj, hogy Harrynek mennyire igaza van. Mindenkit eltaszítok magam mellől, és Bellről pedig azonnal meg tudtam állapítani, hogy nem az a “melletted vagyok a bajban is” típus. Annyi mindenkit megbántottam. Annyi mindenkivel undok voltam. De főleg az olyanokkal, akik nem érdemelték meg. Itt van például Harry is. Mit tett ellenem? Nos, semmit. Valóban semmit. Mégis mennyit bántottam. Vagy otthon, londonban..Mennyi ellenséget szereztem magamnak röpke tizennyolc év alatt. A szüleimet is kikészítettem a kiborító viselkedésemmel. Változnom kell! Igen, ez a megoldás. Bármennyire is fáj, meg kell szabadulnom a Jégkirálynő énemtől. Először is kezdjünk új külsővel, aztán jöhet a magatartás!
Úgy tudom, a közelben van egy bolt, ahol véleményem szerint nem túl korszerű ruhák vannak, mégis biztosan akad egy-két hordható darab.
Felhúztam a tornacsukám, fogtam a házkulcsot, a telefonomat, némi pénzt és elindultam.

A bolthoz érve hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Benyitottam és egy kedves nőt pillantottam meg. Segítőkész volt; körbevezetett és mutatott néhány igazán szép ruhát.

Miután végeztem az üzletben, határozottan azt éreztem, hogy már én nem is én vagyok. Persze, nem a ruhától függ az, hogy kik is vagyunk valójában. Az csak egy meghatározó tényező. A fekete ruháimat pedig bedobozolom és felviszem a padlásra. “Soha nem leszel képes megváltozni! Tudom.” Harry szavai egyre többször idéződtek fel bennem. Be fogom bizonyítani neki és másoknak is, hogy igenis képes vagyok megváltozni; hogy tudok kedves, aranyos és segítőkész lenni!

*

Úgy érzem magam, mint akit kicseréltek. Talán mert ki is cseréltek? Nem tudom. A személyiségemet illetően még van mit csiszolni. Felvettem a ruhámat. A választás most többnyire sötét színekre esett, de ez nem jelent semmit. Felvettem a fekete pólómat, amit fehér pöttyök díszítettek, egy ugyanilyen színű nadrágszerűséget, ami mégsem volt nadrág; és egy rövid  farmersortot. Mindehhez pedig egy szintén fekete kalapot párosítottam, kiléptem az ajtón és elindultam Harryhez; be akartam mutatni az új Zoet. Csöngettem, majd türelmetlenkedve doboltam a lábammal, ezzel még jobban felidegesítve magam. Végül ajtót nyitott. Láttam szemében a elégedettséget. Tekintete azonban sugárzott némi meglepődöttséget is.

-Igen? ─ kérdezte némi hezitálás után.

-Szia. Zoe vagyok, Zoe Harrison. Gondoltam benézek.Vagyis köszöni szerettem volna ─ motyogtam zavartan.

-Nem vagy lázas? ─ kezét a homlokomhoz érintette, hogy a szerep még hitelesebb legyen.

-Haha ─ mondtam tele szarkazmussal a hangomban.

-De komolyan, miért jöttél?

-Igazad volt, Harry. Tényleg nem viselkedhetek így.

-Örülök, hogy beláttad ─ elismerően biccentett.

-Szóval..én csak megszeretném kösz...─ mielőtt befejezhettem volna, az ajtóban, Harry oldalán megjelent Clar; egy fehér köntös volt rajta.

-Te mit keresel itt?

-Én? Oh, semmit ─ megráztam a fejem. ─ Már megyek is, akkor...sziasztok ─ intettem.

Fürtös barátunk kedvesen viselkedett velem. Azonban meglepő módon most ő nem volt beszédes kedvében. Talán még egy jó fiúbarátra is találhatok benne. Mondjuk ennek eléggé kicsi az esélye, hiszen kétlem, hogy szeretne a szomszédi viszonyon kívül mást, csak úgy mint én. De azért mégis jó lenne, ha lenne valaki, akinek elmondhatnám a problémáimat; hogy miért van néha rossz kedvem. Valaki, aki megismerheti az új énemet. Az új Zoe Harrisont.

Megráztam a fejem, kiűzve az ilyen, és hasonló gondolatokat onnan. Bele kell törődnöm, hogy talán soha nem lesz már egy igaz barátom se.

Lementem a nappaliba, hogy egyek valamit. A mai napom sűrű volt. Rendőrség, börtön, Harrynél alvás részegen és hasonlók. Miután helyet foglaltam és csendben falatoztam, fülemet a csengő hangja ütötte meg. Lassan feltápászkodtam az asztaltól, az ajtóhoz léptem és kinyitottam azt. Az illető, aki velem szemben állt, szóhoz sem hagyott jutni. Azonnal belekezdett a rövid kis beszédébe.

-Jobb, ha békén hagyod Harryt, értve vagyok? Nem akarlak még csak meg se látni a közelében. Kerüld el őt jó messziről, különben problémás nyaralásod lesz. Látom, hogy hogy nézel rá, ne is tagadd. Remélem megértettél, oh, és ajánlom, hogy ez a beszélgetés, ami most lezajlik, az köztünk marad ─ hadarta el Clar, majd elviharzott.

Milyen beszélgetésről beszél? Ő beszélt én pedig hallgattam. De mégis, hogy nézek Harryre? Talán úgy, mint valakire, aki felnyitotta a szemem. Semmi több. Ez a lány megőrült. De ha azt hiszi, megúszhatja ezt ennyivel, akkor nagyon téved. A saját fegyverét fogom ellene fordítani. Úgy érzem, hogy egy kisebb “akció” erejéig újra elő kellesz vennem a régi énemet. A telefonomhoz szaladtam, tárcsáztam Bluebell számát, amit tegnap mentett el, és elindítottam a hívást.

-Szia Bell, Zoe vagyok. Nem, nincs semmi baj, csak segítened kéne. Fél óra múlva nálunk?  Rendben, itt mindent elmondok, szia ─ azzal bontottam a vonalat.

Meglásd Clar, nem jó emberrel húztál ujjat!