Chapter 5

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket és a feliratkozókat! A díjakat, amiket nem tettem ki, azért bocsánat, csak nem nagyon van időm..De igazából nem is erről szeretnék beszélni, hanem inkább azt kérdezném meg, hogy kinek, hogy tetszett a trailer? Mondjátok el a véleményeteket, mert én nem tudom. Nyugalom, ha nincs hang, akkor nem nálatok van a baj. Az előző bejegyzésben elolvashatjátok, hogy miért. Egyébként egy új, fontos szereplővel bővül a történet, aki nem lesz más mint a 5SOS egyik énekese. Itt azonban hétköznapi srác. Na mindegy, nem is nagyon húznám az időt, csak még annyit, hogy mit szóltok a fejléchez?  Írjatok hosszas véleményt, kérlek! u.i.: bocsi, hogy ilyen rövid lett.
Lana xx.


Luke.


Az út első felén nem igazán szóltunk egymáshoz. Sőt. Azonban valamiféle késztetést éreztem afelé, hogy megszólaljak, és megköszönjem neki, hogy szó nélkül bepattant a kocsijába, és a kórház felé igyekszik velem.

-Harry...─ szólaltam meg.

-Hmm? ─ fejével biccentett, hogy mondjam.

-É-Én...furcsa ezt nekem kimondani, tudod, csak meg szeretném köszönni.

Elégedetten elmosolyodott, de nem szólt semmit. Az ablak felé fordultam; a vihar még mindig tombolt. De ez volt a legkisebb gondom. Az út további része csendesen telt. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor leparkolt. Azonnal kipattantam a járműből és sietős léptekkel elindultam a bejárat felé.

-Várj már! Hiszen azt sem tudod, hogy merre kell menni ─ mordult rám a fürtös.

Most meg mi a baja? Az előbb megköszöntem, és ő meg mosolygott. Akkor most? Mondjuk lehet azt várja, hogy bocsánatot kérjek. De ugyan már, még én? A gondolataim közel se a bocsánatkérés körül forogtak. Épp ellenkezőleg. Már egy ideje azon a srácon, Lukeon jár az eszem, akivel a kávézóban találkoztam.

Harry előre ment; hosszú lábai nagy előnyt nyújtottak neki, míg én a nem túl magas, amolyan közepes termetemmel kullogtam mögötte. A recepció felé ment. Itt van ilyen is? Meglep. Súgott valamit a fiatal lánynak, aki ott állt, majd mindketten elmosolyodtak. És megfogja a kezét? Oh, te jó ég. Hogy ez mennyire gerinctelen dolog...Tegnapelőtt Clar, tegnap az a vörös hajú csaj; ma pedig egy nővérke. Szép teljesítmény, mondhatom.

-Zoe ─ kiáltott oda, épp, hogy halljam.

Kérdően néztem rá, mire fejével biccentett, és elmorgott egy “erre”-t. Ismét követtem; Utálom, hogy szívességet tesz nekem és, hogy ezért nekem hálásnak kéne lennem. Eddig semleges volt. Most már határozottan utálom. De Luke; Ő annyira... Teljesen az ellentéte ennek a majomnak. Igaz, még szinte nem is ismerem, de láttam a szemében, hogy ő más. Sosem volt még kapcsolatom fiúval. Semmiféle. Lehet, hogy nevetséges, hogy az embernek tizenkilenc évesen még nem volt barátja és, hogy sohasem csókolózott. Mondjuk kinek mi a nevetséges. Nem ez határozza meg, hogy milyen ember vagyok vagy leszek.

A gondolatmenetemet megszakítottam, ugyanis a kórterem elé érkeztünk.
Hirtelen lejátszódtak a fejemben az emlékek. Mikor én is egy ilyen, pont ilyen “szobában” feküdtem. Láttam, ahogy nagyi szenved. Ahogy magatehetetlenül fekszik az ágyon és mereng néhány jelentéktelen dologról.
Ujjaimat rátapasztottam a hideg kilincsre, súlyommal lenyomtam azt, és már bent is voltam a kis helyiségben.

-Szia drágám ─ a nagyanyám megelőzött a köszönést illetően.

-Hogy vagy? Nagyon fáj? Mikor épülsz fel? És egyáltalán, hogy történt? ─ rengeteg kérdéssel halmoztam el, mire ő csak elmosolyodott és belekezdett a beszédbe.

-Jól vagyok. Már a körülményekhez képest. Nem, már nem fáj annyira, túl lehet élni. Az orvosok szerint egy-másfél hónap mindössze. Épp a boltba mentem, és ugye ott át kell menni az úton. Nem néztem szét, és elütött egy autó. A sofőr hozott be a kórházba ─ beszélt, majd mosolyogva végigsimított végigsimított a karomon.

-É-És nincs szükséged valamire?

-Nem, nincs kedvesem. Menj haza, pihenj le. Holnap majd még bejössz. Úgy jó lesz? Egyébként..honnan tudtad, hogy hol van a kórház?

-Harry hozott ide ─ fújtam ki idegesen a levegőt.

Halványan elmosolyodott, majd fejével jelezte, hogy mehetek nyugodtan. Miután elhagytam a barátságtalan kórtermet Harry-t pillantottam meg, miközben egy széken ül és az előbbi lánnyal beszélget.

-Ha nem bánod, most elrabolom ─ néztem bűnbánó arccal a lányra, aki értetlenül meredt rám ─ Te pedig ─ néztem Harryre ─ Hogy gondoltad, hogy lányokat szedsz fel, miközben otthon sír három gyereked?

Látni kellett volna azt a tekintetet, amit akkor küldött felém a göndör. A fiatal lány felállt és sértődötten faképnél hagyta. Ez igazán járt neki. Milyen könnyű átejteni az embereket. Komolyan elhitte, hogy ennek a tökkelütöttnek van három gyereke? Még majd nem én is elnevettem magam.

-Ezt miért kellett? Már épp jó irányba haladtam, hogy felszedjem ─ dühöngött, mikor kisétáltunk az épületből ─ Amúgy meg, egyáltalán nem volt vicces.

Épp vissza akartam szólni, mikor láttam, hogy Harry autójának már maximum a hűlt helye van meg.

-Nem azért, de  hol a kocsid?

-Hol a kocsim?

-Ezt kérdezem.

-Francba! Hol van? Zoe, te szórakozol? Ellopták? Elvontatták? ─ leült a lépcsőre és elkezdte sorolni magának a lehetőségeket.

-Hogy jutunk vissza szakadó esőben? Több, mint fél órát kéne gyalogolnunk.

-Szerinted én tudom?! ─ szűrte ki idegesen fogai közt a szavakat.

Leültem mellé a hideg kőre és valami használható ötletet próbáltam kitalálni. Taxik persze nincsenek. Már miért is lennének? Hát, akkor kénytelenek vagyunk esőben hazamenni. De úgy láttam, hogy Harrynek ez volt a legkisebb gondja. A fekete jármű miatt sokkal jobban aggódott.

-Harry, én elmegyek. Gyalog. Veled vagy nélküled, de én megyek ─ álltam fel.

-Azt sem tudod merre kell menni ─ érvelt.

-Akkor legalább eltévedek és megfagyok. Éhen halok vagy valamelyik szűk kis utcában lelőnek. Végül is mindegy.

-Nincs olyan szerencsém ─ kacsintott.

-Tehát ezt szeretnéd? Hogy meghaljak?

Felnevetett majd megforgatta a szemeit.

-Félreérted. Csak néha már nagyon elegem van belőled. Mivel szolgáltam rá, hogy ilyen légy velem? Hogy bánts? Ha csak szavakkal is ─ fakadt ki.

-Hogy mivel szolgáltál rá? Nos, lássuk csak...Nem-nem, Harry. Ezt sajnos nem tudom. Tudod, én általában azokkal vagyok kedves, akiket valamennyire kedvelek.

Megvonta a vállát, mintha nem is érdekelné. Elindultam jobbra; remélve, hogy azért hazatalálok. Vagy biztos lesz valaki, aki megsajnál és felvesz. Mondjuk erre elég kevés az esély. Az “útitársam” az ellenkező irányba ment. De már csak büszkeségből se tartottam volna vele. Megbántott, és remélem, hogy én is őt. Épp az a célom, hogy megbántsam.
Egy ideje már biztosan kóválygok. Az eső esik. Eláztam. Fázom. Az a néhány autó ami tíz percenként megy el sem áll meg. Lehet bekövetkezik Harry akarata, és tényleg meghalok. De nem olyan nagy hely ez, hogy el tudjak tévedni. Mondjuk már eltévedtem, de ez így akkor sincs rendben.
A járda szélén egyensúlyoztam, több kevesebb sikerrel, mikor láttam, hogy egy autó közeledik felém. Nem tulajdonítottam neki sok figyelmet, épp ellenkezőleg. Talán épp ezért nem észleltem, hogy mikor közelebb ér hozzám, lassít. Felnéztem, majd egy ismerős arcot pillantottam meg a volán mögött.
Luke.

-Szállj be, elviszlek, ha már a múltkor nem hagytad ─ kedvesen utasított, de a végét elnevette.

Kissé hezitáltam. Nem is ismerem őt. Mondjuk jó benyomást keltett az első találkozáskor, de attól még lehet elvetemült pszichopata. Őrült; vagy bármi más. Végül némi gondolkodás után beszálltam a kocsijába.

-Örülök, hogy újra látlak ─ szólalt meg.

Na ne. Ismét zavarba hoz. Ismét képtelen vagyok megszólalni; az egészből csak annyit észleltem, hogy a fejem vörösödni kezd. Borzalmasan kínos nekem ez a helyzet.

-Nem akartalak zavarba hozni. Még nem volt alkalmam rendesen bemutatkozni ─ nézett rám ─ a nevem Luke Hemmings.

Szegénykém csak beszélt, beszélt és beszélt. Fogalma sem volt arról, hogy mennyire zavarban vagyok. Végül beindította az motort és az autó indult. Láthatóan sokkal fiatalabb mint én; mégis én érzem magam kellemetlenül a közelében. Kellemetlenül, de mégis jól.

-Hol laksz? ─ kérdezte; most muszáj mondanom valamit.

-O-Ott mész egyenesen, bekanyarodsz, jobbra, szintén mész egyenesen és a második ház ─ hadartam el.

-Új vagy a környéken? Tudod itt az a szokás, hogy utcacímet mondunk ─ nevetett.

-Umm, igen, új. De csak a nyár végéig, tudod, a nagyanyámnál...vagyok.

-El sem hiszem, hogy többet mondtál két szónál ─ vigyorgott.

-Luke, állj. Itt lakom ─ mosolyogtam kínosan.

Lassan leparkolt a ház elé.

-Akkor szia ─ szálltam ki.

-Még látjuk egymást, szépség ─ mosolygott, majd elhajtott.

Nem tudom, hogy mit gondolhatnék erről a fiúról. Tipikus szőke herceg. Kék szem. Tökéletes mosoly. Egyszerűn oda és vissza vagyok érte. Már most. Igen, ez az első eset, hogy egy fiú teljesen elvarázsolt és a hatalmába kerített. Kedves és nem nyomul. És szépségnek nevezett ─ magamban mosolyogtam, majd a szomszéd ház felé pillantottam, és megláttam...Harryt?
A lépcsőn ült, egy üveggel a kezében. Elég nyilvánvaló, hogy nem víz vagy üdítő van benne. Öt méterről is meglehetett érezni a tömény alkohol szagát. Annyira azért én sem vagyok szívtelen, hogy ott hagyjam. Sietős léptekkel elindultam felé.

-Harry, te részeg vagy? ─ ennél hülyébb kérdést fel se tehettem volna; hisz nyilvánvaló.

-Szia drága ─ hangja elmosódott volt.

-Gyere már ─ kivettem a kezéből az üveget, ami üres volt. Remek. Itt küszködök egy részeggel, akit mellesleg utálok is. Hogy miért? Nem tudom. Felrángattam a földről és bevezettem a házába.

-Csókolj meg, Zoe, kérlek, csókolj meg ─ amúgy is felfordult tőle a gyomrom, de így, hogy így kell látnom; még inkább visszataszító.

Közelebb jött. Már csak néhány centi választott el minket egymástól. Az alkohol érezhető volt a levegőben. Harry közelebb jött, és még közelebb.

-Oh, menj már Harry ─ azzal erősen ellöktem magamtól; felesett. Kissé megijedtem, ugyanis nem reagált semmire ─ Harry, ne szórakozz velem, Harry, hallasz?

Ver a szíve, tehát nem halt meg. Mondjuk ennyitől is csak ő tudna kibukni. Nyilván elaludt. Egy pillanatra elkalandoztam, és már a tudatalattim majdnem elkezdte a kis monológját, azonban még csak a gondolatot is kiűztem a fejemből; na jó, bevallom, aranyos volt, ahogy ott aludt. Olyan..ártatlan. Rendben, kimondtam. De ez minden. Attól még ugyan az az ember, aki volt. Nem fog megváltozni csak azért, mert elaludt. De miért ivott? Kétlem, hogy azért, mert összeveszett velem.
A dolgon nem is gondolkoztam tovább. Egyszerűen fogtam magam és kisétáltam. Azonban az ajtóban megtorpantam. Ez egy tökéletes alkalom, hogy megleckéztessem. Már csak egy filctollra és még néhány kellékre van szükségem...

(következő nem tudom mikor jön! xx)