Chapter 10

Hiii!
Remélem nem haragszotok, amiért ilyen sokára hoztam új részt. De elhúzódott a nyaralásom, utána pedig ki akartam élvezni a nyári szünet utolsó napjait, ami nem nagyon sikerült. Azonban most itt vagyok, és megírtam nektek az új fejezetet. Jaj, úgy fog hiányozni a folytonos írás..Oh, ezt még nem is említettem. Iskolaidőben (ne ijedjetek meg) de hetente csak egy, legfeljebb két részt fogok tudni hozni. Egyszerűen nem lesz időm. Ha tehetném, akkor nem így lenne..de ott van a suli, a zeneiskola, és felvételizni is akarok jövőre Debrecenbe, amihez fontos, hogy most belehúzzak a tanulásba.
Jó olvasást, és ne csüggedjetek a sulikezdés miatt!
xx.

u.i.: remélem nem bánjátok, hogy ez a fejezet Harry szemszögéből lesz megírva.

Begin again.

Harry szemszöge*

Képtelen vagyok elhinni, hogy újra átvert. Ez a lány annyi meglepetést tud okozni. Tiszta szívemből gyűlölöm őt! Gyűlölöm, ahogy csak lehet! És én még azt hittem, hogy megváltozott! Ez a buta ötlet, hogy 'Álljunk bosszút Clar-en' a legszánalmasabb tett volt, amit valaha véghez vihetett. Persze, visszalépett. De akkor sem elfogadható, hogy ezt tegye. Bíztam benne! A szememet tágra nyitottam, a karomat kitártam. Kezdtem megkedvelni, mint szomszédot..aztán most. Minden hitem, ami felé irányult..egy pillanat alatt elillant. Bármennyire is szeretne, soha nem fog kimászni a gödör aljáról. Ha nem tud valamit elérni, aljas tettekhez folyamodik majd. Én megpróbáltam. Én tényleg segíteni akartam! Hittem abban, hogy megváltozhat, de nem. Ma már látom, hogy nem. Soha.

Gondolatmenetemet megszakítottam. Kikászálódtam az ágyamból, felhúztam a redőnyt. A nap néhány halvány sugara besütött az ablakon, ezzel megvilágítva a szobát. A szekrényhez sétáltam, és kivettem belőle egy fehér pólót. A fekete csőnadrág pedig sose nem maradhat el. Mezítláb sétáltam le a földszintre. Mikor a hideg csempéhez ért a talpam, kissé összerezzentem, de folytattam utamat a konyháig. A hűtőből kivettem a tejet, majd megkerestem a kakaó port. Miután kész lett, megittam, felhúztam a cipőm majd kiléptem a bejárati ajtón. Közel sem olyan idő volt, mint amilyenre számítottam. A szél fújt, hűvös volt. A napot pedig eltakarták a hatalmas, sötétszürke felhők. Arra gondoltam, hogy meglátogatom Zoe nagymamáját a kórházban. És ha ma hazaengedik, talán haza is hozom. Hogy lehet egy olyan kedves, idős hölgynek ilyen velejéig romlott unokája? A fekete autóhoz sétáltam, beültem a volán mögé, majd villámgyorsan a kórház irányába indultam.

*

Beérve a kórházba kellemetlen érzés fogott el.

A nővérpulthoz sétáltam, ahol útbaigazítottak. Mikor a kórterem elé értem, akkor lettem csak figyelmes egy lányra, aki ott kuporog az egyik széken. Zoe. Leültem mellé, mire ő felkapta a fejét. Mikor rám nézett, szemei hirtelen könnybe lábadtak. Mi lelte? A halvány szempillaspirál, amit használt, elmosódott. Arca egy részét fekete festék borította. Jobban megfigyeltem őt. Szemei kisírtak voltak. Néhány hullámos, kósza tincs az arcába omlott. Arcom újra komorrá változott; fejemet elfordítottam. Nem tudom őt sajnálni. Hallottam, ahogy szipog, miközben arcát apró kezeibe temeti. Megint sírni kezdett.

-Ne itt bőgj már ─ hajoltam a füléhez, s parancsolóan suttogtam.

Tengerkék szemeit rám emelte. Még mindig könnyesek voltak. Hirtelen némi bűntudatom támadt, amiért nem hallgattam meg őt. Lehet, hogy van rá ésszerű magyarázata, de bízni így se úgy se tudnék már benne.

-Sajnálom, Harry. Sajnálom, hogy nem hallgattam rád. Hogy nem fogtam fel a tetteim súlyát, és nem vettem észre, hogy törődni próbálsz velem. Kérlek, adj nekem egy utolsó utáni esélyt.

Nemlegesen megráztam a fejem, miszerint nincs több esélye. Eljátszotta mindet. Hirtelen felpattant, majd kirohant. Még hangosabb sírásba kezdett. A folyóson lévő összes ember őt figyelte, majd mindenki rám nézett. Én azonban nem szaladtam utána. Sírja csak ki magát! Tanulja meg, hogy minden tettének van következménye. Ez nem egy Disney film, ahol minden magától megoldódik és úgyis 'happy end' lesz. Nem, ez nem az a történet. Felelősséget kell vállalnia mindenért, amit elkövet. Végül felálltam, és besétáltam a nagymamájához.

-Áh Harry drágám, de örülök, hogy bejöttél. Van itt valami, amit jó lenne, ha megbeszélnénk ─ mosolygott szüntelenül.

-Jó napot ─ biccentettem. -Persze, hallgatom.

-Az orvosok azt mondták, hogy ha elutaznék néhány hétre, akkor hamarabb meggyógyulnék. Azt szeretném kérni tőled drágám, hogy rád bízhatom az én kis Zoemat és a házat? Úgy értem, hogy naponta többször menj át, és nézd meg, hogy minden rendben van -e.

-Umm, p-persze, rendben van ─ habogtam.

-Akkor jó. Oh, és nem lehetne, hogy hozzánk költözz arra a néhány hétre? Zoe sem unatkozna és te sem. Sőt, lehet még közelebbről is megismernétek egymást.

-Nem, semmiképen sem. Tetszik tudni, nekem van barátnőm. Clar ─ sóhajtottam fájdalmasan.

-A hangod alapján nem igazán szereted azt a lányt, ugye?

-Nem arról van szó, hogy nem szeretem..vagyis..de. Tényleg nem szeretem ─ ráztam meg a fejem.

-Akkor miért vagy vele?

Vállat vontam. Mit mondhattam volna, ha még magam se tudom?

-Sajnálom, de nekem most mennem kell ─ néztem bocsánatkérően.

-Persze Harry, menj csak. Aztán vigyázz magadra! Nemsokára találkozunk ─ mondta.

Mosolyogva biccentettem, majd elhagytam a 'szobát' és a kijárat felé indultam. Mikor kiértem, úgy döntöttem, hogy az autómat itt hagyom. Most inkább sétálni van kedvem. Ki kell szellőztetnem a fejem, átgondolni a dolgokat. És eldönteni, hogy mi lesz a 'Carry románccal'. Nem szeretem Clart, erre most rájöttem, így semmi értelme, hogy vele maradjak. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a szőkeség számát.

-Szia. Tudnánk találkozni? Fontos. Umm, igen, most. Körülbelül tíz perc múlva a kórház mögötti parkban? Rendben, ott várlak ─ hagyta el a számat az utolsó szó, majd bontottam a vonalat.


10 perccel később a parkban.


-Szia Baby, mi volt az a fontos, ami nem várhatott? ─ láttam meg a lányt, aki elég lengén volt felöltözve.

-Gyere, üljünk le ─ intettem.

-Szóval? ─ mosolygott.

Leült, a táskáját pedig az ölébe vette.

-Nézd Clar..nem megy ez nekünk. És ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Én most..szakítok veled.

-Hogy mi?! Még csak a szakítás gondolata se forduljon meg a fejedben, Harry Edward Styles! Különben azt nagyon megbánod!

-Ennek a kapcsolatnak itt és most vége van! Fogadd el. Lépj túl rajta. Nem szerettük soha egymást. Én legalábbis nem szerettelek.

-Ezt még nagyon megbánod, te..te! ─ mutogatott össze-vissza, majd megragadta a táskáját, felpattant és elviharzott.

Megbánom? Nyilvánvaló...

Felálltam, majd tovább sétáltam. Mire kiértem a parkból meggondoltam magam, és az autó felé indultam. Már nincs kedvem gyalogolni. Beindítottam a motort, és szélsebesen elhajtottam. Mikor már csak hat-hét utcányira voltam a házamtól megpillantottam egy ismerős alakot. Jellegzetes, hosszú, sötétbarna haját bárhol felismerném. Lassan sétált. Én lelassítottam, majd megálltam mellette, mire felkapta fejét. Az elmosódott szempillaspirál még ugyanúgy ott díszelgett az arcán, mint nemsokkal ezelőtt. Szemei azonban még vörösebbek voltak.

-Elviszlek ─ motyogtam.

Megrázta a fejét, majd tovább ment. Tudtam, hogy újra elkezd majd sírni, így kipattantam az autóból és utána szaladtam. Egy hirtelen mozdulattal megragadtam a csuklójánál fogva és magam felé fordítottam. Lehajtotta a fejét és nem nézett a szemembe.

-Tudod mit szoktak ilyenkor a barátok csinálni? ─ megrázta a fejét. -Ezt.

Azzal szorosan átöleltem Őt. Feje a mellkasomon pihent. Éreztem, ahogy könnyei átitatják a pólóm vékony anyagát.

-Ha tudnád mennyire saj...─ húzódott el tőlem,

-Ne ─ mosolyodtam el halványan. -Felejtsük el és legyünk újra jóba. Barátok. Csak barátok ─ nyomatékosítottam.

Bólintott majd az autó felé indult és beült hátra. Én elhelyezkedtem a volán mögött, majd hátrafordultam.

-Minden rendben?

-Köszönöm. Nagyon köszönöm. Ígérem, hogy soha többé nem fogsz bennem csalódni. Mert tudod..a barátok nem okoznak egymásnak csalódást  ─ motyogta halkan, mire én elmosolyodtam és elindultunk hazafelé.

Az út további része csendesen telt el. Remélem nem volt hiba neki megbocsájtani. De mikor láttam, hogy mennyire elesett. Mikor kisírt szemekkel rám nézett..Láttam a szemében, hogy mennyire bánja, hogy nem tartotta be a szavát. Rájöttem, hogy megérdemel még egy esélyt. Akkor már tudtam: a régi  Zoe nem sírna és nem ölelne vissza. Talán elhamarkodottan ítéltem. Hiba volt azt mondani, hogy gyűlölöm.

*

-Köszönöm a fuvart ─ törölte meg a szemét miközben beszélt.

-Zoe...

-Igen?

-Esetleg..lenne kedved este eljönni velem..umm..sétálni?

-Sétálni? ─ nevetett fel halkan. -Persze. De most ha nem bánod, megyek és rendbe szedem magam.

-Menj csak.

*

*Este*

Elkészültem a megbeszélt időpontra, majd átmentem a lányhoz, aki nem sokkal később ajtót nyitott. Egyszerű, mégis lenge öltözetet viselt.

-Mehetünk? ─ kérdeztem.

-Igen ─ bólintott egy halvány mosoly kíséretében.

Néhány percet kínos csöndben töltöttünk, amit a mellettem sétáló lány tört meg.

-Na és mi van veled és Clarrel?

-Szakítottam vele.

-Mi? De hát miért?

-Egyszerűen csak nem voltunk egymáshoz valók ─ mosolyogtam.

-Értem.

Megálltunk egy padnál, és leültünk rá.

-Oh, és Zoe..sajnálom, ha múlt este megbántottalak, mikor nálatok voltam. Én nem, de tényleg nem akartam.

-Semmi baj. Végül is igazad volt. Nagyon is. Tudod eddig senki se vette a fáradságot, hogy felnyissa a szemem.

-Erről jut eszembe. Azt hiszem nem csak te változtál meg. Szeretnék felhagyni azzal, hogy minden héten új barátnőm legyen.

-Még nem ismertelek ki teljesen, de tudom, hogy ez nehezen fog menni.

Felnevettem, mire ő fájdalmasan sóhajtott.

-Mi a baj? ─ kezeim közé vettem az arcát.

Csillogó kék szemeivel  rám nézett, majd halkan megszólalt.

-Soha nem fogok tudni elégszer bocsánatot kérni.

-Ne, kérlek, ne hozd fel többször ─ hajoltam közelebb hozzá, ajkaink alig voltak néhány milliméternyire egymástól, mikor valaki megszólalt a hátam mögül.

-Harry?

Eltávolodtam a lánytól, aki idegesen pásztázta a földet.

-Ana ─ mosolyogtam kínosan.

-Csak nem megzavartam valamit?

-Dehogy ─ vágtam rá gyorsan.

-Rendben, de most sietek. Harry drágám..ha unatkozol, akkor tudod, hogy hol érsz el ─ a sötétben is láttam az arcán ülő gonosz vigyort.

Bólintottam, mire ő eltipegett.

-Ne haragudj Ana miatt, és az előbbi..nem kellett volna.

-Nem baj. Annak a csóknak..ha megtörténik. Nos, úgysem lett volna jelentősége. Nem változtatott volna semmin. Azt csak egy jelentéktelen ballépésnek könyveltem volna el ─ alig észrevehető mosoly kúszott az arcára.

-Persze ─ mondtam, majd folytattuk tovább a beszélgetést valami teljesen más témáról.

Hiába mondja, hogy 'úgysem lett volna jelentősége'. Félő, hogy nagyon is lett volna. Ana felbukkanása pedig úgy érzem, hogy a Zoeval való baráti kapcsolatom közé fog állni. Hiába mondta, miután elment a lány, hogy nem haragszik. Éreztem legbelül, hogy majd szétveti a méreg. Csak tudnám miért...

(nagyon sokat jelentene, ha hagynál egy (akár rövid) megjegyzést! u.i.: köszönöm a 25 azaz az eddigi legtöbb kommentet és a feliratkozókat! Nagyon remélem, hogy megleptek és most is lesz legalább 20 megjegyzés! xx)

Chapter 9

Sziasztok! Tudom-tudom, hogy most mérgesek vagytok rám, amiért ilyen sokára jelentkezem újra. Annyi mesélni valóm van . Abból a tervből, hogy az egész nyarat az írásnak szentelem..nem lett semmi. Mint látjátok. Aztán alig maradt pár hét a suliig, szóval örülök, ha szeptembertől majd hetente fogok tudni jelentkezni. Oh, és a következő rész kb egy hét múlva lesz, mert külföldre utazom. Annyira sajnálom, hogy így cserben hagytalak titeket. Btw az is elég rosszul esett, hogy a szokásosnál kevesebb megjegyzést hagytatok nekem..És egy ember le is iratkozott a blogról. Mondjátok el őszintén: valamit rosszul csinálok? Mert ha igen, akkor tudnék javítani rajta. Egyébként gondolom mindenkinek szemet szúrt az új külső: hogy tetszik? A fejléc tudom, hogy nem illik ide, de dolgozok az újon. Szerintem így is elég sok információt zúdítottam most rátok, úgyhogy nem is írnék többet. Jó olvasást. xx

u.i.: sajnálom, hogy ilyen rövid és borzalmas lett.

Chapter 9

Fél óra sem telt el: csöngettek. Gondoltam, hogy Bell az. Az ajtóhoz sétáltam, majd kinyitottam azt. A lány a nyakamba ugrott, és szorosan átölelt. Mi lelte? Kicsit meglepett ez a cselekedete, így mikor elhúzódott tőlem furcsa pillantásokkal mértem őt végig.

-Nos, miről is lenne szó? ─ mosolygott.

-Tudod..van Harrynek az a barátnője, Clar.

-Csak nem féltékeny vagy?

-Az a lány megfenyegetett ─ világosítottam fel.

-Pontosabban?

-Várj, idézem az értelmetlen mondatainak egy rövidke részletét: “Kerüld el őt jó messziről, különben problémás nyaralásod lesz.”

-Kicsináljuk, nyugi.

Nem is hallottam a szavakat, amelyeket az előttem álló lány kiejtett a száján. Valami máson gondolkoztam. Méghozzá azon, hogy mi értelme ennek a bosszúnak? Túl gyerekes, én pedig állítólag megváltoztam. Vagy változok. Azt hiszem ez még folyamatban van.

-Dehogy.

-Mi?

-Nem teszünk semmit, Bell ─ nevetve megráztam a fejem. -Minden, aminek meg kell történnie, az meg is fog történni. Nézd, előbb-utóbb Harry tudomást szerez a dolgokról.

Hát persze! Már mindent értek. Az éjjeli telefon a múltkor. Nem Luke volt, nem Bell és persze nem is Harry. Csak is Clar lehetett. Csak tudnám miért...Mindegy. A saját fegyverét használom fel ellene.

-Mire gondolsz? ─ faggatott.

-Ma itt tudnál maradni éjszakára? Mégis teszünk valamit. Jobban mondva adunk némi löketet a dolognak, aztán pedig a távolból nézzük.

-Zoe, nekem ne beszélj ilyen rejtélyesen, mert az kikészít. Érthetően. Rendben?

-Tehát a terv...

*

-De ez annyira egyszerű ─ nyafogott. -Azt hittem, valami jobb lesz.

-Ne feledd, én megváltoztam.

Nem válaszolt, csupán halkan kuncogni kezdett, ami később hangos nevetésbe ment át. Aztán beszélgetéssel ütöttük el az időt. Alig vártuk, hogy végre késő este legyen. Már nem volt sok, így megnéztünk egy rövid filmet, ami a vártnál is rosszabb volt. Megtudtam, hogy Bell szereti a sorozatokat; és az a kedvence, amelyik nekem. Sőt, nagyon sok olyan dolgot tudtam meg róla, ami rám is jellemző.

-Éhes vagyok ─ jelentettem ki.

-Most, hogy mondod én is ─ nevetett.

-Nincs semmi ehető.

-Rendelhetünk valamit, ha gondolod.

-Itt lehet rendelni? És már egyébként is elég késő van. Belekezdhetnénk a dolgokba, nem? ─ kérdeztem bizonytalanul.

Mosolyogva megrázta a fejét, majd bólintott.

*

Késő este van, mi pedig itt állunk, és fogalmam sincs, hogy mi legyen. Mi van, ha Harry bejelentést tesz és lenyomozzák a számot? Újabb nap a sitten? Oh, nem. Azt már nem lehet..Tehetetlennek és sebezhetőnek érzem magam. Életemben először.

-Hívom ─ szólalt meg vékony hangon a barátnőm.

-Jaj, inkább ne ─ kaptam ki a kezéből a telefont.

-Nem jön be nekem ez az új Zoe ─ szúrós szemekkel figyelt.

-Sajnálom, csak nem akarok bajt.

-Ez nem te vagy, Zoe! Ébredj már fel! Clar megfenyegetett. Mit tenne most..az..az igazi Zoe? Hm? Felhívná Harryt és viccelődne vele, hogy Clar féltékeny legyen. Az új pedig nyavalyog egy sort. Ez nekem nem tetszik. Most pedig elmegyek. Magadra hagylak, és gondolkozz egy kicsit azon, ki is vagy te és ki akarsz lenni. Ne úgy éld az életed, ahogy másoknak jó ─ mondta, majd egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy elment.

Elvettem a pultról a telefont, tárcsáztam Harry vezetékes telefonjának a számát. Pár perc csöngés után felvette, és álmos hangon megszólalt.

-Ki az?

-É-Én vagyok...─ elhalkult hangon rebegtem.

-Ki az az én?

-Zoe.

-Mit akarsz ilyen későn?

-Át tudnál jönni? Beszélnünk kell. Te vagy az egyetlen, akire számíthatok.

-Én? Hiszen utálsz engem, nemde?

-De. Azonban muszáj megosztanom a dolgokat valakivel. Kell valaki, akit megölelhetek, és aki visszaölel.

-Akkor rossz embert hívtál.

-Harry, kérlek ─ csuklott el a hangom, mikor tudatosult bennem, hogy már nem is hallotta.

A vonal megszakadt. Az egyetlen ember, aki a támaszom lehetett volna..utál. De mi oka lenne szeretni? Hiszen én is utálom őt. Azonban most mégis úgy érzem, hogy nincs más, aki megérthetne. Csak Ő. Csakis Ő. Kezdem úgy érezni, hogy többet jelent egy puszta szomszédnál. Még akár barátok is lehetnénk. Vicces ez a helyzet. Mindenki azt hiszi, hogy tudnék rá úgy tekinteni. De nem. Soha. A jövőben úgy látom magunkat, mint két barátot, akik sok dolgot megosztanak egymással a kölcsönös utálat ellenére. Sohasem folytatnék vele viszonyt. Nem akarom, hogy fájjon. Félek a fájdalomtól.

Gondolatmenetemet megszakítottam, ugyanis rám tört az álmosság. A telefont visszatettem a helyére, majd az emelet felé vettem az irányt, mikor megszólalt a csengő. Idegesen sóhajtottam egyet, a bejárathoz siettem majd kinyitottam az ajtót. Harry állt velem szemben. Egy fehér póló volt rajta, és egy egyszerű nadrág.

"Hogy tud valaki az éjszaka közepén is ilyen tökéletesen kinézni?" ─ szólalt meg egy belső hang, amit épp idejében le tudtam állítani.

-Miért jöttél? ─ kérdeztem.

-Azt mondtad, hogy nincs senki, aki végighallgathatna. Meg akartam mutatni, hogy én igenis itt vagyok.

-De mi nem vagyunk barátok ─ érveltem.

-Ami késik nem múlik ─ kacsintott.

-Gyere fel a szobámba.

Bólintott, majd miután belépett, bezárta maga mögött az ajtót. Elindultam, ő pedig lassú léptekkel követett engem. Mikor beértünk az említett helyiségbe, én leültem az ágyra, ő pedig helyet foglalt az egyik széken. Néma csönd volt.

-Szóval? ─ kezdett a beszélgetésbe.

-Elegem volt, Harry. Egy barátom magamra hagyott az új Zoe miatt.

-Ezt komolyan mondod?

-Igen.

-Akkor ő soha nem is volt igaz barát ─ felállt, és mellém ült.

-De nekem fontos.

-Viszont ha te is fontos lennél neki, akkor ugyan úgy szeretné azt az embert, aki most vagy, mint aki régen voltál, nem?

Némán bólintottam.

-Ölelj át, kérlek ─ néztem mélyen a szemébe.

-Nem tehetem ─ sóhajtott.

-Tudom, ott van Clar. De ez csak egy baráti..vagyis, mindegy. Nem kell. Megértem.

-Nem Clar miatt. Csak tudod, mi utáljuk egymást, és furán jönne ki, hogyha megölelnélek. Sőt, már az is épp elég fura, hogy itt ülök ─ nevetett játékosan.

-Összezavarsz.

-Mi?

-Az előbb azt mondod, hogy lehetünk barátok, ugyanis ami késik, az nem múlik. A barátok meg szokták egymást ölelni, nem? Tudom, hogy a mi 'barátságunk' kezdő fázisban van, de akkor is azt hittem, hogy számíthatok rád. Most pedig? Most pedig visszautasítóan viselkedsz. Mintha néhány perce nem is ugyan azzal a személlyel beszéltem volna. Összezavarsz, Harry.

-Túlságosan is közelről nézed a dolgokat. Tegyél egy lépést hátra, hogy az én szemszögemből is megfigyelhesd. Talán akkor majd meg megérted.

-Nekem csak hiányzik valaki, aki azt mondja, hogy fontos vagyok neki, mint barát, valaki, akire számíthatok az éjszaka közepén.

-Most is itt vagyok ─ mosolygott.

Úgy éreztem, hogy nem veszi elég komolyan a helyzetet.

-Barátok vagyunk, vagy sem? ─ kérdeztem.

-Azok ─ közelebb húzódott, és szorosan átölelt. -Akkor most meséld el, hogy mi történt. Kik azok a barátok, akik elpártoltak tőled?

-Barátok? Csak egy emberről beszélünk, aki nem más, mint Bluebell. Az előbb ment el.

-Miért volt itt ilyen későn?

És most mit kéne mondanom? Mondjam el neki, hogy Clar megfenyegetett? Ez lenne vajon a helyes döntés? A barátainkkal őszintéknek kell lennünk..Az lesz a legjobb, ha mindent megtud.

-El kell mondanom valamit.

-Hallgatlak.

-Clar megfenyegetett. Azt mondta, hogy kerüljelek el, különben problémás nyaralásom lesz.

-És mi köze ennek Bellhez?

Komolyan csak ez érdekli?

Sóhajtottam. Képtelen voltam elmondani, hogy néhány órára újra előtört belőlem a régi Zoe. Ő megbízott bennem, én pedig csúnyán átvertem. Ismét.

-Válaszolj! ─ enyhén meglökött a vállamnál, miközben hangját felemelte.

-Sajnálom, Harry. De én..azt akartam, hogy Clarnek is fájjon, és ehhez kellett Bluebell segítsége. Aztán megváltozott a terv. Téged akartunk felhívni, és közölni, ahogy ő felhívott egyszer engem. Végül visszaléptem.

-Te és a megváltozás? ─ csattant fel.

-Sajnálom ─ suttogtam.

-A sajnálat most kevés. És én még tényleg azt hittem, hogy megváltoztál! Hogy lehettem ennyire hülye? Clar már az elején figyelmeztetett, hogy ennek nem lesz jó vége, és, hogy hagyjalak békén téged.

-Azt hittem, számíthatok rád.

-Bíztam benned.

-Menj el.

-El is megyek.

-Többé nem vagyunk barátok, ugye? ─ kérdeztem bizonytalanul.

-Soha többé ─ szinte oda köpte a szavakat, majd elviharzott.

Ott álltam egyedül. Végül is megértem Harryt. Hazudtam neki. Azt ígértem, hogy megváltozom, és alig telt el néhány óra, máris újabb 'ördögi tervre' készültem. De visszaléptem. Akkor mi a baj? Hát persze. Az se lett volna szabad, hogy ez az ötlet megszülessen. A régi Zoe minden rossznak a forrása. Meg akarok változni, de valami nem hagyja. Egy belső hangocska, aki folyamatosan azt suttogja, hogy 'Ez nem te vagy. Az emberek nem ezt a lányt akarják. Nem őt ismerték meg.' Úgy érzem, hogy cselekednem kell, amilyen gyorsan csak lehet. Most sincs senki, akire számíthatok. Választanom kell. Bluebell szavára hallgatok, és elgondolkodom azon, hogy ki is akarok lenni, vagy Harryre, aki azt szeretné, hogy kedves, önzetlen, aranyos és segítőkész lány legyek. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes. Nem tudom, hogy ki is vagyok valójában. Hogy melyik az igazi énem. Meg kell találnom úgymond..az igazi önmagamat. A kérdés már csak az, hogy melyik az a bizonyos 'igazi én'?

Leültem a földre, lábam felhúztam, kezeimet pedig összefontam előtte. Halkan sírni kezdtem, ami végül zokogásba ment át. Nem azt a Zoet kell megtalálnom, akit az emberek akarnak, hanem azt, amelyik én vagyok..

(nagyon örülnék annak, ha hagynál egy megjegyzést, miután ezt elolvastad. nagyon fontos lenne és sokat jelentene. A következő részhez legalább 15-17 megjegyzés szükséges. Hajrá! xx)

Figyelem!

Hii.
Tudom, hogy nagyon rég volt új rész és én is régóta ígérgetem, hogy lesz, de: táborba megyek holnaptól, szintén egy hétig. És egyszerűen eddig nem volt időm. Abból, hogy egész nyáron írni fogok láthatjátok, hogy nem lett semmi. Sajnálom. Komolyan. Jövőhét végén hazaérek és akkor már ténylegesen felkerül az új fejezet, aminek eddig még csak a negyede van meg körülbelül. De lehet kitörlöm az egészet és újra írom a 9. fejit, ha eszembe jut valami..más. Egy jobb ötlet. Ezt a bejegyzés ─ amint visszaértem ─ törlöm. Feleslegesnek tartom, és csak azért írom, hogy tudjátok: a blog nem zárt be és nem is szünetel. Bármennyire is szeretnék néhányan. Aztán pedig..Augusztus vége felé elmegyek "nyaralni" - ami csupán egy pár napos kiruccanásból áll majd. Tehát az nem lesz hosszútávú.

Nos, akkor én be is fejeztem, csak azért írtam, hogy ne higgyétek, hogy cserben hagytalak titeket, vagy valami. Így is elég rosszul érzem már magam, hogy megígértem..és nem tudtam betartani a szavam. De nem volt időm. Ezt is villámgyorsan írom, mert megyek készülődni a holnapi napra. Legyetek jók, és mire visszajövök addigra legyen meg legalább a 110 feliratkozó, rendben? Nagyon örülnék neki :')

Na jó, nem szaporítom tovább a szót.
Kellemes nyarat mindenkinek, sok puszi, Lana
xx.