2014. ápr. 19.

Sajnálom...

Sziasztok! Hm, milyen rég írtam ide nektek...nektek, akiknek rengeteg dolgot köszönhetek. Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon hiányzik nekem ez az egész, de valami megváltozott. Olyan fordulatokat hozott az életembe ez az év, hogy egyszerűen már nincs időm blogot írni, hisz' örülök, ha élek. És nem kifogásokat szeretnék találni, csak elmondani, jobban mondva leírni nektek, hogy mi is az, amiért egy ideig szünet alá bocsájtom ezt a blogot.
Először is, tudjátok, hogy zeneiskolás vagyok /gondolom tudjátok/, na mindegy, aki nem tudta, az most megtudta. Szóval onnan /és most egyáltalán nem túlzok, de/ 16:00 után érek mindig haza, jobb esetben 15:30-kor. Aztán tanulok, tumblr függőként tumblizok egy kicsit, beszélgetek néhány barátnőmmel, olvasok, és nemrég egy fiú is képbe került, aki mindent felforgatott az életembe, aztán .. na mindegy, a lényeg, hogy ő sincs már, és most minden olyan bonyolult. Ezt is kéne csinálni, meg azt is, tanulni a töri dolgozatra, megtanulni néhány algebra képletet, befejezni az angol házit, meg mindenféle hülyeség, amihez valójában semmi kedvem, mégis muszáj. Szóval azt a nagyon pici szabadidőmet se tudom rendesen beosztani azokra a dolgokra, amik nagyon fontosak, nemhogy a blogírásra. Tudjátok ugye, hogy nagyon fontos nekem ez az egész, és ti is nagyon fontosak vagytok? Ugye tudjátok? És igazából már kicsit van szociális éltem is, és nem csak a gép/telefon előtt töltöm a mindennapjaimat. Hiányoztok. Nagyon. És hatalmas bocsánatot kérek azoktól a bloggerináktól, akiknek anno' rendszeresen olvastam a blogjait és megjegyzést írtam. Eltűntem, és nem tudtatok rólam semmit, és borzalmasan rosszul érzem most magam, hogy ennyire cserben hagytalak titeket...
Nem találom a szavakat. Remélem nyáron már lesz egy-egy olyan nap, amikor semmi mással nem foglalkozok majd, csak ezzel, de az is lehet, hogy nem, szóval ez a pontosvessző egy bizonytalan kis pontosvessző. Tudjátok, hogy én több, mint két éve büszke directioner vagyok, de mint már mondtam, a dolgok változtak, és bár a srácokat ugyanúgy szeretem, semmi sem tart örökké, ahogyan ez a blog sem, és minden ilyen dologtól eltávolodtam egy kicsit, és ez igazából annak a bizonyos fiúnak "köszönhető". Azért teszem idézőjelbe, mert egyáltalán nem örülök neki, mert én megvoltam nélküle, tökéletesen, de persze neki jönni kellett, és felbolygatni a napjaimat...Mindegy, nem is értem miért írok róla, egyszerűen nem bírom ki, hogy ne írjak róla, borzalmas, nemde? Nagyon is az. Hűha, mennyit írtam.
Remélem nem haragszotok rám...vagyis..hát nem tudom. Nem tudom mit írhatnék, nem tudom, komolyan nem. Hiányzik ez az egész, de már minden más lett és minden megváltozott. Lehet, hogy abbahagyom ezt az egész blogolás dolgot, mégis visszagondolni pl. júliusra, mikor hajnalok hajnalán buzgón írtam Nektek az új fejezetet délutánra. De tudjátok kedveseim, hogy semmi sem tarthat örökké, mint már említettem. Nem tudom mi lesz, bizonytalan ez az egész dolog, de ennyi jár nektek, hogy tudjátok, SZÜNET VAN. MEGHATÁROZATLAN IDEIG. (bár remélem már június elején hallotok rólam)
Nem tudom, hogy alakulnak a dolgaim, teljesen be vagyok táblázva, ha hiszitek, ha nem . Kérlek ne haragudjatok rám, és mindenképp írjatok nekem, rendben?
...
Nagyon, de nagyon sajnálom.
Kellemes sulis napokat, és sok sikert minden vizsgátokhoz, amik a későbbiekben lesznek. Vigyázzatok magatokra...
Puszil és ölel titeket:
Jane Elliott.
xx

           A BLOG TEHÁT MÁTÓL SZÜNETEL.