Chapter 12/2-13

Hii darlings! Köszönöm az aranyosabbnál aranyosabb megjegyzéseket, mindegyik nagyon-nagyon jól esett. Rohanva írom meg ezt a fejezetet, ugyanis mennem kell tanulni. Ettől függetlenül pocsékul vagyok. Cuki kis náthát szedtem össze a nemrég megrendezett borzalmas fesztiválon.
De nem is szaporítom a szót, csak még annyit, hogy: utólag is (és még egyszer) nagyon boldog szülinapot szeretnék kívánni az egyik legaranyosabb internet-friendemnek :')<3
Jó olvasást, puszil titeket: Jane. xx

u.i.: szeretném, ha most is olyan aktívan kommentelnétek, mint legutóbb. Remélem örültök a
kettő az egyben résznek.

Chapter 12/2-13

Sietve lépkedtem Clar után. Aki néma csöndben és   szapora léptekkel haladt előttem.

-Clar, várj már, és avass be engem is.

-Ehhez neked semmi közöd ─ morogta az orra alatt, majd még gyorsabbra vette a tempót.

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Ez a nőszemély elmeháborodott, azt hiszem. Illetve fogalmam sincs. A segítségemet kéri, azt, hogy fogjunk össze, most meg itt undokoskodik, és nem hajlandó elmondani, hogy mi a helyzet. Persze.. Végül is mire számítottam? Tipikus.

-Nos, az meglehet, hogy nincs hozzá közöm, de tudod úgy nem vagyok hajlandó segíteni, hogy nem tudok semmit.

-Akkor hát ne segíts. Hidd el, megkönnyíted a dolgomat.

Össze-vissza beszél, de most már nem érdekel. Akkor is vele tartok, ha irritálom őt, ha nem. Hiába nem képes elárulni, hogy miért kell Ana-t távol tartani Harrytől.. Pont azért tartok vele, hogy megtudjam. Talán még hasznos információ birtokába is juthatok.

*

Mikor Clar belépett előttem a meghitt kis kávézóba, Harry és Ana épp nevetgélve szürcsölték a ─ véleményem szerint ─ forrócsokijukat. A szőke hajú lány mellé léptem, aki idegesen pásztázta végig a két személyt.

-Még volt képed visszajönni és nevetgélni azok után, amit tettél velünk?! ─ Harry rémülten fordult hátra, mikor meghallotta maga mögül a szőkeség hangját; felállt, majd belém karolt, és szorosan a háta mögé taszított.

Mintha nem akarná, hogy halljam, vagy lássam, mi fog történni.

-Clar, én nem tettem semmit. Beszéljük meg higgadtan ─ tiltakozott ijedten Ana.

-A barátnőm voltál! ─ a lány feldúltan üvöltött, ezzel megtörve a kávézó barátságos nyugalmát.

Többen is minket, vagyis őket nézték.

-Köztünk nincs semmi ─ tiltakozott hirtelen felindulásból Harry.

Oh, most már kezd izgalmasabb lenni a dolog. Igazán várom a fejleményeket.

Miután ezt a rövidke mondatot a fürtös kiejtette a száján, Anastasia egy, amolyan "igazad van drágám, még nincs; még" pillantást lövellt felé, majd önkéntelenül is vissza kellett fordulnia az előtte álló, dühtől fortyogó lányhoz, az ugyanis újabb sértéseket vágott a fejéhez.

-Ana, én komolyan azt hittem, hogy te vagy a legjobb barátnőm. Hiszen a te válladon sírtam, mikor Harryvel először szakítottunk  ─ tehát már többször is újrakezdték. -Aztán ádáz módon hátba szúrtál, és összeszűrted vele a levet.

-A ti kapcsolatotoknak úgysem lett volna jövője ─ vágott vissza magabiztosan; már az ő szemei is elsötétültek a méregtől.

Azt vettem észre, hogy Harry próbál kimaradni az egész veszekedésből. Mintha nem akarna belefolyni, és csak sodródni szeretne az árral; vagy valami ilyesmi. Igazából tényleg jobban járt, hogy nem szólt közbe. Ez a két lány egyéni problémája; de ha igaz, amit Clar állít, akkor Ana tényleg borzalmas ember. Eddig sem volt szimpatikus.

-Most mi lesz? ─ suttogtam Harry fülébe.

Megrázta a fejét, miszerint fogalma sincs.

-Talán mennünk kellene, nem gondolod? ─ fordult testével félig felém.

Aprót bólintottam, majd halkan elhagytuk a kávézót. Hátrapillantva láttam, hogy egy pincér idegesen közeledik a két volt barátnő felé, és próbálja csendre utasítani őket.
Nem baj, ha csak ennyit hallottam. Ez bőven elég információ.

*

Lassan sétáltunk a hazafelé vezető keskeny kis járdán. Egyikünk sem szólt semmit. Mindketten a gondolatainkba merülve lépkedtünk. Én például az imént zajlott események megfejtésén törtem a fejem; Ő meg.. arról fogalmam sincs. Nyilván szintén ezen gondolkodott.

-Hát akkor..umm, szia ─ intetettem, mikor a házhoz értünk.

Nem köszönt, csak biccentett. Vele mit sem törődve mentem be a házba, és még otthon is csak azon agyaltam, hogy mi lehet ez az egész.

Harry szemszöge*

Zoe most bizonyára azon gondolkodik, hogy mi ez a "szerelmi háromszög" Clar, Anastasia és köztem. Réges-rég kezdődött az egész; évekkel ezelőtt, mikor a szőke ex-barátnőm és én úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk együtt. Ezután feltűnt az államokból érkezett (mára már egykori) legjobb barátnője, ez pedig nem volt más, mint Anastasia Bay. Ezután Clar és én szakítottunk, Ana pedig túlságosan is közeledett felém, és..
Szóval ez az egész egy borzalmasan bonyolult és nehéz történet. Nemrég Ana visszarepül a a hazájába, vagyis az Egyesült Államokba. Ennek igazából több, mint egy éve. Nos, miután visszament, Clarrel megbeszéltük, és úgy döntöttünk, hogy adunk még egy utolsó esélyt ennek az egésznek. Persze szakítás lett a vége, és képbe jött Zoe. Most pedig ismét a rég lezárt múlt szele tört utat magának. Előre félek a jövőtől.

Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg. Jobban mondva egy sms.

"Unatkozom. Z. xx"

"Én nem. Foglald el magad. H xx." ─ pötyögtem be a kijelzőn elém tárulkozó betűket.

"Szóval valami fontosat vittél véghez..És én megzavartalak. Oh, hadd fejezzem ki mély és őszinte sajnálatomat. Na, ne nevettess. Mit is csinálsz akkor?"

Nem volt kedvem visszaírni; egyáltalán nem volt most kedvem hozzá. Nem akartam mást, mint megbeszélni ezt az egészet Anaval.


Chapter 13

~Harry szemszöge~

Este egy szempillantásnyit sem aludtam. Gondolkodtam. Átértékeltem a dolgokat. Rájöttem néhány dologra, amiről azt hittem, hogy megfejthetetlen, és komoly elhatározásra jutottam. Nehéz döntés volt, de azt hiszem ez a helyes megoldás. Változni ugyan kevés dolog fog, legalábbis azt hiszem. Senki sem halt bele még ebbe. Elköltözöm innen. Elköltözöm erről a környékről. Ebből az utcából és ebből az átkozott házból! Így lesz a legjobb mindenkinek.

A telefonomért nyúltam, majd felhívtam a költöztető céget.

Azt mondták, hogy jövőhéten már költözhetek is. Nem szeretnék messze menni, mindössze fél órányira fogok lakni innen. Szükségem van egy kis környezetváltozásra. Már régóta fontolgattam, hogy megveszem azt a házat; ezt pedig.. Remélem  lesz valaki, aki megveszi. Ha nem is most, de előbb-utóbb biztosan akad rá vevő. Délután elmegyek a ház tulajdonosához, és érdeklődöm egy kicsit.

Lemásztam az ágyról, majd felkaptam a földön heverő fehér pólómat és felvettem, ezt követően a szekrényhez léptem és kivettem belőle a kopott, fekete nadrágomat. Nem ártana beszerezni egy újat. Miután felöltöztem a konyhába mentem, hogy megreggelizzek.

Az utcára kilépve enyhe, mégis hűvös szél csapott meg. Hajam egy pillanat alatt összeborzolódott általa. De sem a szél, sem más nem tántoríthatott el attól, hogy elmenjek, és akár most azonnal megvegyem azt a házat, és magam mögött hagyjam ezt. Zoe ablaka felé pillantottam. A sötétítő fel volt húzva; ő pedig egy bögre ─ véleményem szerint teával ─ állt az ablakban, és kémlelte a tájat. Mikor egy rövid pillanatra tekintetünk összeakadt, én egy halvány mosoly küldtem felé, ő azonban rideg tekintettel bámult, majd ellépett az ablaktól. Nem tudtam mire vélni ezt a furcsa viselkedést, vagyis.. Persze, tegnap nem írtam neki vissza. De miért kell ezen így és ennyire megsértődnie? Vállat vontam, ami olyan volt, mintha magamtól kérdeztem volna, és egy vállvonással le is rendezem.

Telefonom csengeni kezdett; előhalásztam a zsebemből, majd egy laza kézmozdulattal felvettem.

-Hello, anya ─ köszöntem kissé talán hűvösen.

-Harry ─ hallottam a hangján, hogy mosolyog, miközben mondja. -Rég beszéltünk.

-Umm, igen, tudom.

-Valami baj van?

-Nem, azt hiszem, hogy nincs.

-Most azt hiszed, vagy nincs? ─ halkan felnevetett.

-Nincs, de most mennem kell. Van néhány elintézni valóm. Később beszélünk ─ már épp készültem letenni a készüléket, mikor hallottam, hogy még belekezd valamibe. -Mondtál valamit? ─ kérdeztem vissza.

-Kérdeztem. És annyit, hogy mit szólnál hozzá, ha meglátogatnálak a hétvégén?

-Képes lennél iderepülni? Nemsokára úgyis találkozunk majd.

-Tudom, kisfiam, de mégis. Tehát?

-Tudod, hogy mindig szívesen várlak.

-Akkor jó, menj. Vigyázz magadra.

-Te is, szia ─ bontottam a vonalat, majd visszatettem a zsebembe a telefonom, beültem a volán mögé, és már indultam is megnézni az új házat.

*

Minden megfelelőnek bizonyult. A szobák. A bútorok. A színek. Az otthonos környezet. Az egész ház pont nekem való volt.

-Még el kell intéznem a papírokat, hogy meg tudja vásárolni az ingatlant ─ világosított fel a tulajdonos.

-Értem. És ez körülbelül mennyi idő?

-Jobb esetben mindössze csak egy hónap.

Csak? És ezt most komolyan mondja vajon?! Én most akarok onnan elmenni, nem pedig egy hónap múlva.

-Rendben. Akkor majd értesítem, hogy hogyan döntöttem.

-Maga még nem döntötte el? Jó lenne, ha tudná, ugyanis akkor feleslegesen nem intézném a papírokat.

Magamban fortyogtam a dühtől; hogy létezik, hogy egy ember ilyen tudatlan legyen?

-Nem, még nem. Most pedig mennék, ha megbocsájt.

Biccentett, én pedig kiléptem az ajtón, beültem az autómba és szélsebesen elhajtottam onnan. Talán többször át kéne gondolnom ezt a költözést.

Hazaérve még mindig dühös voltam. Lerúgtam a cipőmet és a nappaliba sétáltam. A TV-ben valami szörnyen unalmas és butító műsor ment.

Megvan! Bulit rendezek. Igen, ez majd határozottan jobb kedvre derít és unatkozni sem fogok.

*

Már mindent megszerveztem. Igen, röpke fél óra alatt képes voltam 'megfelelő helyszínt' varázsolni a házból. Áthívtam a srácokat, Ana-t és megengedtem nekik, hogy hozhatnak magukkal még valakit. Még senki se érkezett meg; szeretném, ha Zoe is ott lenne, bár nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. Anaval szemmel láthatóan gyűlölik egymást. Ennek ellenére én mégis átmentem hozzá.

-Szia, segíthetek valamiben? ─ kérdezte, miután ajtót nyitott.

-Umm, én bulit szerveztem ma estére. Nem akarsz átjönni?

-Ne haragudj, most nem tudok ─ láttam, hogy elpirul.

-Miért? ─ némi felháborodottság volt a hangomban.

-Itt van egy..jó barátom ─ mosolygott halványan.

-Kicsoda?

-Lényegtelen.

-Mondd, kérlek.

-Csak Luke.

Luke. Hát persze. A kedves, kis "minden lében kanál" Luke.

-Akkor nem is zavarok.

-De azért remélem nélkülem is jól fogsz szórakozni.

-Oh, erről biztosíthatlak.

Tudtam, hogy ezen mondatom után a lelkét erősen mardosni fogja a fájdalom, düh, harag és egyéb vegyes érzelmek. Épp ez volt a célom.

*

Egyáltalán nem érzem jól magam.

Eddig nem igazán akartam beismerni, de most már tudom, hogy nem kellett volna azt mondanom szegény Zoenak, amit mondtam. Azt hiszem, ő lelke helyett most az enyémet mardossa a fájdalom és a bűntudat. 

(sokat jelent egy megjegyzés; legyen az egyszavas, vagy kettő. A lényeg, hogy írsz, és ez nekem mindennél több örömet okoz. Jane xx)