Chapter 12

Sziasztok! Óriási késéssel, de végül megérkezett a (rövidke) új fejezet. Egyszerűen nincs időm. Tudom, hogy megígértem, hogy hetente kétszer lesz rész, de mindennap négy-fél öt körül "esek" haza. Aztán "ebédelek", és este nyolcig tanulok. Kb 15 percet szoktam netezni. Ne kérdezzétek. Borzalmas a nyolcadik osztály, de a legjobban a zeneiskola tesz rá, ahol egész héten ott vagyok, és kikészülök tőle. Na mindegy..Gondolom láttátok, hogy a nevem megváltozott. Újabban Jane Elliott-ként ismerhettek majd. A Lana Del Rey azért nem volt jó, mert abból már van egy. Remélem nem okoz gondot. Btw már megvan az újabb fanfic ötlete, amit márciusban (ha nagy a kísértés októberben) tervezek elkezdeni. Az valami zseniális lesz.

Na nem rizsázok többet. Puszil titeket, Jane xx.

u.i.: mivel nem érkezett most túl sok komi..(és ha szerintetek meg sem érdemlem a csúszás miatt) azért írjatok. Ha negatív kritikát, akkor azt. Legalább tudok miből építkezni. Btw tudom, hogy nagyon rövid lett; a 12/2 nemsokára érkezik. Tőletek függ igazából xx.


Chapter 12/1


~Harry szemszöge~

Miután megbizonyosodtam arról, hogy a bent lévő orvosok behúzták a függönyöket, felültem az ágyban, és vigyorogni kezdtem.

-Hogy reagált, mikor megtudta? ─ kérdeztem.

-Elég rosszul, Mr Styles. Tudja ez nem volt valami szép vicc. A hölgy kint komolyan aggódik magáért.

-Persze-persze. De mit mondott? ─ faggatóztam tovább.

-Semmi konkrétat. Csak, hogy nagyon aggódik önért.

-Csak ennyit?

Bólintott. A két ápolónő, aki szélen állt, eltávolodott az ágytól.

-Tudja, jobb lenne, ha most azonnal kimenne hozzá, és elmondaná, hogy az egész csak vicc volt, és megrendezett.

-Azt mondja?

-Azt.

Lehúztam magamról a fehér paplant, felkaptam a földön heverő fehér pólómat. Nadrágra nem volt szükség, ugyanis az volt rajtam. Remélem az orvosnő nem mondott neki túl ijesztő dolgokat. Mikor kiléptem a kórteremből láttam, hogy ott gubbaszt egy széken, és borzalmasan fáradt. Lassan, alig hallhatóan odasétáltam mellé, majd megszólaltam.

-Szia szépségem.

Felkapta a fejét erre a két szóra. Ó, most milyen letolást fogok tőle kapni! Hirtelen vegyes érzelmek futottak át az arcán. Szinte láttam, hogy mire gondol. Először megkönnyebbülés tükröződött gyönyörű szemeiből, majd düh, harag és értetlenség.

-M-Mi..? É-És hogy?

-Megrendezett volt az egész ─ vontam meg a vállam. -Érdekelt, hogy reagálsz.

-Rohadj meg, Harry Styles ─ ölelt át szorosan.

Nos, erre igazán nem számítottam. Arcát mellkasomba fúrta, és éreztem, ahogy könnyes lesz a pólóm.

-Ne sírj, csak vicc volt. Később mindent elmagyarázok ─ mosolyogtam.

-Fogalmad sincs, hogy mennyire aggódtam..─ sóhajtott.

-De, elhiszem. Most azonban gyere. Haza kell mennünk, de előtte beülhetnénk valahová.

~Zoe szemszöge~

Bólintottam. Megvártam, ameddig Harry és a doktornő kinevetik magukat a 'jaj de vicces' sztorin, ami közel sem volt olyan vicces, mint amilyennek hitték. A telefonomat persze otthon hagytam. Hm, igazán remek. Egyszer, csak egyszer tudnék normálisan véghezvinni valamit. Idegesítő, hogy mindenben olyan eszméletlenül szerencsétlen vagyok. Az orromnál fogva vezetett. De hé..hogy rendezhette meg? Hogy fogadhatott fel egy orvost, nem is egyet, kettőt! És ápolónőket..
De nem tudok rá haragudni. Valamiért nem. Mondjuk igazából nem is érdekel. Sokkal inkább érdekel az, hogy mikor telik le ez a három hónap, és mehetek haza. Illetve nem is haza, hanem Párizsba. Milyen remek lesz ott!

Harry hirtelen mellettem termet, körbefogta a csuklómat, majd a kijárat felé húzott. Gyalog tettük meg a pár méteres távot. Egy eldugott kis helyen egy hangulatos étterem volt. Fogalmam sem volt arról, hogy itt ilyen is van.

Mikor beléptünk, egy ismerős személyre lettem figyelmes. Hosszú, szőke, göndör fürtjeit száz közül is megismerném. Világosbarna kardigánt viselt, ahogy láttam, egy fekete nadrággal, és egy egyszerű. barna cipővel. Ana. Ő volt az a lány, aki a múltkor odajött Harryhez. Ő is észrevett minket, és hevesen integetni kezdett. Oh, hogy én mennyire rosszul vagyok ettől a nőszemélytől. Irritál.

-Hello Harry ─ köszönt a fürtösnek, de felém csak egy megvető pillantást intézett.

-Szia, Ana ─ biccentett.

-Üljetek csak le, van elég hely ─ erőltetetten mosolygott rám; szívesen szeretnék beleragadni a fürtjeibe, amik egyenletesen omlanak a vállára.

Némán helyet foglaltam. Láttam a pincérnőt közeledni felénk. Egy frappuccinot rendeltem, míg Harry egy kávét, Anastasia pedig semmit, ugyanis ő már rég rendelt. A középkorú nő gyorsan lefirkantotta a dolgokat, amiket kértünk, majd eltűnt; néhány perccel később azonban már ki is hozta a kért italokat.

-Nem félsz, hogy elhízol az ilyenektől? ─ a lány megvetően nézett a frappuccinómra.

-Egyáltalán nem.

-Oh, pedig vigyázhatnál jobban is az alakodra. Tudod, nehogy elhízz a végén.

-Igazából nem érdekel, hogy fogok kinézni, ameddig nem drasztikusan rossza a helyzet, és jól érzem magam a bőrömben.

Ezzel le is zárult a "vita".

Harry és Ana nosztalgiázásba kezdtek, míg én unottan doboltam az asztalon várva, hogy végre rám is figyeljenek egy kicsit.

-Zoe, honnan is jöttél? ─ szegezte nekem barátságtalanul a kérdést.

-Londonból.

-Oh, az szép hely. Mondjuk még sosem jártam ott ─ gondolkozott el.

-Feltétlen látnod kell majd! ─ ujjongott Harry. -A Big Ben, a London Eye, a Tower Bridge. Mind meseszép.

-Egyedül unalmas lenne ─ mondta a lány egy keserű mosoly kíséretében.

-Természetesen veled tartanék ─ mosolyodott el halványan Harry is.

Ha belegondolok, hogy ezek ketten "felfedezik Londont" akkor kiráz a hideg.

-Umm..én azt hiszem, jobb lesz, ha most hazamegyek.

-Igen, szerintem is jobb lesz, ha elmész ─ Ana megvetően rám nézett.

Harry bólintott. Mintha meg sem hallotta volna, hogy ez az undorító nőszemély mit mondott. "Szerintem is jobb lesz, ha elmész". -játszódtak le fejemben újra és újra a szavai, miközben elhagytam a barátságos helyet.

Kora délután lehetett. A szél erősen fújt, eső szerencsére már nem esett. Az emberek nem nagyon járták az utcákat. Néhány falevelet fújt el arcom előtt a szél. A távolból egy újabb "kedves ismerőst" véltem felfedezni. Clar.
Mikor közelebb ért, megállt, én pedig vele szemben. Arrogáns tekintettel végigmért, majd meg akart szólalni, de közbevágtam:

-Csak akkor szólalj meg, ha valami értelmeset szeretnél mondani. Az olyasféle kijelentések, hogy "Elvetted tőlem Harryt" ugyanis nem érdekelnek. Ha valaki, aki igazán meg akarja kapni Harryt, az nem más, mint Ana. Nyilván hallottál róla.

-Anastasia?

Bólintottam.

-Miért vágsz ilyen kétségbeesett fejet, Clar? ─ ráncoltam a homlokom.

-Össze kell fognunk, Harrison. Attól a lánytól távol kell tartanunk Harryt.

-Miért?

-Hosszú..

-Nem tudom, te, hogy vagy vele, de nekem rengeteg időm van.

-Legyen elég annyi, hogy Ana egy ádáz, kegyetlen és könyörtelen ember, aki veszélyt jelent Harryre.

-Miért? Miért kéne elhinnem, amit mondasz? Mi van akkor, ha épp Ana a jó?

-Azt hiszel, amit akarsz ─ sétált el mellettem. -De én most megyek, és elmondom Harrynek, hogy ki is az ő Ana-ja valójában. Ha velem tartasz, akkor gyere, siessünk. Hol vannak most?

-Egy étteremben. Nem messze a kórháztól ─ fordultam meg, és a szőke lánnyal az oldalamon indultam vissza.

Nos, igazán érdekel, hogy miről nem tudok. Ha igaz, amit Clar állít, akkor tényleg jelen szeretnék lenni a sorsdöntő pillanatnál, mikor is a fürtösnek a volt barátnője elmondja az igazat. Hogy miről, arról egyenlőre fogalmam sincs. Igazán kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni ebből az egészből..

(el sem tudod képzelni, hogy mennyit jelent egy kommentár, ugye? hidd el, hogy sokat. Egy "tetszett, várom a folytatást" teheti jobbá a szürke és unalmas mindennapjaimat. kérlek, hagyj egy kommentet. Nem nagy dolog. Neked néhány kattintás, nekem több napnyi öröm. Puszi, Jane xx.)