Chapter 10

Hiii!
Remélem nem haragszotok, amiért ilyen sokára hoztam új részt. De elhúzódott a nyaralásom, utána pedig ki akartam élvezni a nyári szünet utolsó napjait, ami nem nagyon sikerült. Azonban most itt vagyok, és megírtam nektek az új fejezetet. Jaj, úgy fog hiányozni a folytonos írás..Oh, ezt még nem is említettem. Iskolaidőben (ne ijedjetek meg) de hetente csak egy, legfeljebb két részt fogok tudni hozni. Egyszerűen nem lesz időm. Ha tehetném, akkor nem így lenne..de ott van a suli, a zeneiskola, és felvételizni is akarok jövőre Debrecenbe, amihez fontos, hogy most belehúzzak a tanulásba.
Jó olvasást, és ne csüggedjetek a sulikezdés miatt!
xx.

u.i.: remélem nem bánjátok, hogy ez a fejezet Harry szemszögéből lesz megírva.

Begin again.

Harry szemszöge*

Képtelen vagyok elhinni, hogy újra átvert. Ez a lány annyi meglepetést tud okozni. Tiszta szívemből gyűlölöm őt! Gyűlölöm, ahogy csak lehet! És én még azt hittem, hogy megváltozott! Ez a buta ötlet, hogy 'Álljunk bosszút Clar-en' a legszánalmasabb tett volt, amit valaha véghez vihetett. Persze, visszalépett. De akkor sem elfogadható, hogy ezt tegye. Bíztam benne! A szememet tágra nyitottam, a karomat kitártam. Kezdtem megkedvelni, mint szomszédot..aztán most. Minden hitem, ami felé irányult..egy pillanat alatt elillant. Bármennyire is szeretne, soha nem fog kimászni a gödör aljáról. Ha nem tud valamit elérni, aljas tettekhez folyamodik majd. Én megpróbáltam. Én tényleg segíteni akartam! Hittem abban, hogy megváltozhat, de nem. Ma már látom, hogy nem. Soha.

Gondolatmenetemet megszakítottam. Kikászálódtam az ágyamból, felhúztam a redőnyt. A nap néhány halvány sugara besütött az ablakon, ezzel megvilágítva a szobát. A szekrényhez sétáltam, és kivettem belőle egy fehér pólót. A fekete csőnadrág pedig sose nem maradhat el. Mezítláb sétáltam le a földszintre. Mikor a hideg csempéhez ért a talpam, kissé összerezzentem, de folytattam utamat a konyháig. A hűtőből kivettem a tejet, majd megkerestem a kakaó port. Miután kész lett, megittam, felhúztam a cipőm majd kiléptem a bejárati ajtón. Közel sem olyan idő volt, mint amilyenre számítottam. A szél fújt, hűvös volt. A napot pedig eltakarták a hatalmas, sötétszürke felhők. Arra gondoltam, hogy meglátogatom Zoe nagymamáját a kórházban. És ha ma hazaengedik, talán haza is hozom. Hogy lehet egy olyan kedves, idős hölgynek ilyen velejéig romlott unokája? A fekete autóhoz sétáltam, beültem a volán mögé, majd villámgyorsan a kórház irányába indultam.

*

Beérve a kórházba kellemetlen érzés fogott el.

A nővérpulthoz sétáltam, ahol útbaigazítottak. Mikor a kórterem elé értem, akkor lettem csak figyelmes egy lányra, aki ott kuporog az egyik széken. Zoe. Leültem mellé, mire ő felkapta a fejét. Mikor rám nézett, szemei hirtelen könnybe lábadtak. Mi lelte? A halvány szempillaspirál, amit használt, elmosódott. Arca egy részét fekete festék borította. Jobban megfigyeltem őt. Szemei kisírtak voltak. Néhány hullámos, kósza tincs az arcába omlott. Arcom újra komorrá változott; fejemet elfordítottam. Nem tudom őt sajnálni. Hallottam, ahogy szipog, miközben arcát apró kezeibe temeti. Megint sírni kezdett.

-Ne itt bőgj már ─ hajoltam a füléhez, s parancsolóan suttogtam.

Tengerkék szemeit rám emelte. Még mindig könnyesek voltak. Hirtelen némi bűntudatom támadt, amiért nem hallgattam meg őt. Lehet, hogy van rá ésszerű magyarázata, de bízni így se úgy se tudnék már benne.

-Sajnálom, Harry. Sajnálom, hogy nem hallgattam rád. Hogy nem fogtam fel a tetteim súlyát, és nem vettem észre, hogy törődni próbálsz velem. Kérlek, adj nekem egy utolsó utáni esélyt.

Nemlegesen megráztam a fejem, miszerint nincs több esélye. Eljátszotta mindet. Hirtelen felpattant, majd kirohant. Még hangosabb sírásba kezdett. A folyóson lévő összes ember őt figyelte, majd mindenki rám nézett. Én azonban nem szaladtam utána. Sírja csak ki magát! Tanulja meg, hogy minden tettének van következménye. Ez nem egy Disney film, ahol minden magától megoldódik és úgyis 'happy end' lesz. Nem, ez nem az a történet. Felelősséget kell vállalnia mindenért, amit elkövet. Végül felálltam, és besétáltam a nagymamájához.

-Áh Harry drágám, de örülök, hogy bejöttél. Van itt valami, amit jó lenne, ha megbeszélnénk ─ mosolygott szüntelenül.

-Jó napot ─ biccentettem. -Persze, hallgatom.

-Az orvosok azt mondták, hogy ha elutaznék néhány hétre, akkor hamarabb meggyógyulnék. Azt szeretném kérni tőled drágám, hogy rád bízhatom az én kis Zoemat és a házat? Úgy értem, hogy naponta többször menj át, és nézd meg, hogy minden rendben van -e.

-Umm, p-persze, rendben van ─ habogtam.

-Akkor jó. Oh, és nem lehetne, hogy hozzánk költözz arra a néhány hétre? Zoe sem unatkozna és te sem. Sőt, lehet még közelebbről is megismernétek egymást.

-Nem, semmiképen sem. Tetszik tudni, nekem van barátnőm. Clar ─ sóhajtottam fájdalmasan.

-A hangod alapján nem igazán szereted azt a lányt, ugye?

-Nem arról van szó, hogy nem szeretem..vagyis..de. Tényleg nem szeretem ─ ráztam meg a fejem.

-Akkor miért vagy vele?

Vállat vontam. Mit mondhattam volna, ha még magam se tudom?

-Sajnálom, de nekem most mennem kell ─ néztem bocsánatkérően.

-Persze Harry, menj csak. Aztán vigyázz magadra! Nemsokára találkozunk ─ mondta.

Mosolyogva biccentettem, majd elhagytam a 'szobát' és a kijárat felé indultam. Mikor kiértem, úgy döntöttem, hogy az autómat itt hagyom. Most inkább sétálni van kedvem. Ki kell szellőztetnem a fejem, átgondolni a dolgokat. És eldönteni, hogy mi lesz a 'Carry románccal'. Nem szeretem Clart, erre most rájöttem, így semmi értelme, hogy vele maradjak. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a szőkeség számát.

-Szia. Tudnánk találkozni? Fontos. Umm, igen, most. Körülbelül tíz perc múlva a kórház mögötti parkban? Rendben, ott várlak ─ hagyta el a számat az utolsó szó, majd bontottam a vonalat.


10 perccel később a parkban.


-Szia Baby, mi volt az a fontos, ami nem várhatott? ─ láttam meg a lányt, aki elég lengén volt felöltözve.

-Gyere, üljünk le ─ intettem.

-Szóval? ─ mosolygott.

Leült, a táskáját pedig az ölébe vette.

-Nézd Clar..nem megy ez nekünk. És ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Én most..szakítok veled.

-Hogy mi?! Még csak a szakítás gondolata se forduljon meg a fejedben, Harry Edward Styles! Különben azt nagyon megbánod!

-Ennek a kapcsolatnak itt és most vége van! Fogadd el. Lépj túl rajta. Nem szerettük soha egymást. Én legalábbis nem szerettelek.

-Ezt még nagyon megbánod, te..te! ─ mutogatott össze-vissza, majd megragadta a táskáját, felpattant és elviharzott.

Megbánom? Nyilvánvaló...

Felálltam, majd tovább sétáltam. Mire kiértem a parkból meggondoltam magam, és az autó felé indultam. Már nincs kedvem gyalogolni. Beindítottam a motort, és szélsebesen elhajtottam. Mikor már csak hat-hét utcányira voltam a házamtól megpillantottam egy ismerős alakot. Jellegzetes, hosszú, sötétbarna haját bárhol felismerném. Lassan sétált. Én lelassítottam, majd megálltam mellette, mire felkapta fejét. Az elmosódott szempillaspirál még ugyanúgy ott díszelgett az arcán, mint nemsokkal ezelőtt. Szemei azonban még vörösebbek voltak.

-Elviszlek ─ motyogtam.

Megrázta a fejét, majd tovább ment. Tudtam, hogy újra elkezd majd sírni, így kipattantam az autóból és utána szaladtam. Egy hirtelen mozdulattal megragadtam a csuklójánál fogva és magam felé fordítottam. Lehajtotta a fejét és nem nézett a szemembe.

-Tudod mit szoktak ilyenkor a barátok csinálni? ─ megrázta a fejét. -Ezt.

Azzal szorosan átöleltem Őt. Feje a mellkasomon pihent. Éreztem, ahogy könnyei átitatják a pólóm vékony anyagát.

-Ha tudnád mennyire saj...─ húzódott el tőlem,

-Ne ─ mosolyodtam el halványan. -Felejtsük el és legyünk újra jóba. Barátok. Csak barátok ─ nyomatékosítottam.

Bólintott majd az autó felé indult és beült hátra. Én elhelyezkedtem a volán mögött, majd hátrafordultam.

-Minden rendben?

-Köszönöm. Nagyon köszönöm. Ígérem, hogy soha többé nem fogsz bennem csalódni. Mert tudod..a barátok nem okoznak egymásnak csalódást  ─ motyogta halkan, mire én elmosolyodtam és elindultunk hazafelé.

Az út további része csendesen telt el. Remélem nem volt hiba neki megbocsájtani. De mikor láttam, hogy mennyire elesett. Mikor kisírt szemekkel rám nézett..Láttam a szemében, hogy mennyire bánja, hogy nem tartotta be a szavát. Rájöttem, hogy megérdemel még egy esélyt. Akkor már tudtam: a régi  Zoe nem sírna és nem ölelne vissza. Talán elhamarkodottan ítéltem. Hiba volt azt mondani, hogy gyűlölöm.

*

-Köszönöm a fuvart ─ törölte meg a szemét miközben beszélt.

-Zoe...

-Igen?

-Esetleg..lenne kedved este eljönni velem..umm..sétálni?

-Sétálni? ─ nevetett fel halkan. -Persze. De most ha nem bánod, megyek és rendbe szedem magam.

-Menj csak.

*

*Este*

Elkészültem a megbeszélt időpontra, majd átmentem a lányhoz, aki nem sokkal később ajtót nyitott. Egyszerű, mégis lenge öltözetet viselt.

-Mehetünk? ─ kérdeztem.

-Igen ─ bólintott egy halvány mosoly kíséretében.

Néhány percet kínos csöndben töltöttünk, amit a mellettem sétáló lány tört meg.

-Na és mi van veled és Clarrel?

-Szakítottam vele.

-Mi? De hát miért?

-Egyszerűen csak nem voltunk egymáshoz valók ─ mosolyogtam.

-Értem.

Megálltunk egy padnál, és leültünk rá.

-Oh, és Zoe..sajnálom, ha múlt este megbántottalak, mikor nálatok voltam. Én nem, de tényleg nem akartam.

-Semmi baj. Végül is igazad volt. Nagyon is. Tudod eddig senki se vette a fáradságot, hogy felnyissa a szemem.

-Erről jut eszembe. Azt hiszem nem csak te változtál meg. Szeretnék felhagyni azzal, hogy minden héten új barátnőm legyen.

-Még nem ismertelek ki teljesen, de tudom, hogy ez nehezen fog menni.

Felnevettem, mire ő fájdalmasan sóhajtott.

-Mi a baj? ─ kezeim közé vettem az arcát.

Csillogó kék szemeivel  rám nézett, majd halkan megszólalt.

-Soha nem fogok tudni elégszer bocsánatot kérni.

-Ne, kérlek, ne hozd fel többször ─ hajoltam közelebb hozzá, ajkaink alig voltak néhány milliméternyire egymástól, mikor valaki megszólalt a hátam mögül.

-Harry?

Eltávolodtam a lánytól, aki idegesen pásztázta a földet.

-Ana ─ mosolyogtam kínosan.

-Csak nem megzavartam valamit?

-Dehogy ─ vágtam rá gyorsan.

-Rendben, de most sietek. Harry drágám..ha unatkozol, akkor tudod, hogy hol érsz el ─ a sötétben is láttam az arcán ülő gonosz vigyort.

Bólintottam, mire ő eltipegett.

-Ne haragudj Ana miatt, és az előbbi..nem kellett volna.

-Nem baj. Annak a csóknak..ha megtörténik. Nos, úgysem lett volna jelentősége. Nem változtatott volna semmin. Azt csak egy jelentéktelen ballépésnek könyveltem volna el ─ alig észrevehető mosoly kúszott az arcára.

-Persze ─ mondtam, majd folytattuk tovább a beszélgetést valami teljesen más témáról.

Hiába mondja, hogy 'úgysem lett volna jelentősége'. Félő, hogy nagyon is lett volna. Ana felbukkanása pedig úgy érzem, hogy a Zoeval való baráti kapcsolatom közé fog állni. Hiába mondta, miután elment a lány, hogy nem haragszik. Éreztem legbelül, hogy majd szétveti a méreg. Csak tudnám miért...

(nagyon sokat jelentene, ha hagynál egy (akár rövid) megjegyzést! u.i.: köszönöm a 25 azaz az eddigi legtöbb kommentet és a feliratkozókat! Nagyon remélem, hogy megleptek és most is lesz legalább 20 megjegyzés! xx)