Chapter 9

Sziasztok! Tudom-tudom, hogy most mérgesek vagytok rám, amiért ilyen sokára jelentkezem újra. Annyi mesélni valóm van . Abból a tervből, hogy az egész nyarat az írásnak szentelem..nem lett semmi. Mint látjátok. Aztán alig maradt pár hét a suliig, szóval örülök, ha szeptembertől majd hetente fogok tudni jelentkezni. Oh, és a következő rész kb egy hét múlva lesz, mert külföldre utazom. Annyira sajnálom, hogy így cserben hagytalak titeket. Btw az is elég rosszul esett, hogy a szokásosnál kevesebb megjegyzést hagytatok nekem..És egy ember le is iratkozott a blogról. Mondjátok el őszintén: valamit rosszul csinálok? Mert ha igen, akkor tudnék javítani rajta. Egyébként gondolom mindenkinek szemet szúrt az új külső: hogy tetszik? A fejléc tudom, hogy nem illik ide, de dolgozok az újon. Szerintem így is elég sok információt zúdítottam most rátok, úgyhogy nem is írnék többet. Jó olvasást. xx

u.i.: sajnálom, hogy ilyen rövid és borzalmas lett.

Chapter 9

Fél óra sem telt el: csöngettek. Gondoltam, hogy Bell az. Az ajtóhoz sétáltam, majd kinyitottam azt. A lány a nyakamba ugrott, és szorosan átölelt. Mi lelte? Kicsit meglepett ez a cselekedete, így mikor elhúzódott tőlem furcsa pillantásokkal mértem őt végig.

-Nos, miről is lenne szó? ─ mosolygott.

-Tudod..van Harrynek az a barátnője, Clar.

-Csak nem féltékeny vagy?

-Az a lány megfenyegetett ─ világosítottam fel.

-Pontosabban?

-Várj, idézem az értelmetlen mondatainak egy rövidke részletét: “Kerüld el őt jó messziről, különben problémás nyaralásod lesz.”

-Kicsináljuk, nyugi.

Nem is hallottam a szavakat, amelyeket az előttem álló lány kiejtett a száján. Valami máson gondolkoztam. Méghozzá azon, hogy mi értelme ennek a bosszúnak? Túl gyerekes, én pedig állítólag megváltoztam. Vagy változok. Azt hiszem ez még folyamatban van.

-Dehogy.

-Mi?

-Nem teszünk semmit, Bell ─ nevetve megráztam a fejem. -Minden, aminek meg kell történnie, az meg is fog történni. Nézd, előbb-utóbb Harry tudomást szerez a dolgokról.

Hát persze! Már mindent értek. Az éjjeli telefon a múltkor. Nem Luke volt, nem Bell és persze nem is Harry. Csak is Clar lehetett. Csak tudnám miért...Mindegy. A saját fegyverét használom fel ellene.

-Mire gondolsz? ─ faggatott.

-Ma itt tudnál maradni éjszakára? Mégis teszünk valamit. Jobban mondva adunk némi löketet a dolognak, aztán pedig a távolból nézzük.

-Zoe, nekem ne beszélj ilyen rejtélyesen, mert az kikészít. Érthetően. Rendben?

-Tehát a terv...

*

-De ez annyira egyszerű ─ nyafogott. -Azt hittem, valami jobb lesz.

-Ne feledd, én megváltoztam.

Nem válaszolt, csupán halkan kuncogni kezdett, ami később hangos nevetésbe ment át. Aztán beszélgetéssel ütöttük el az időt. Alig vártuk, hogy végre késő este legyen. Már nem volt sok, így megnéztünk egy rövid filmet, ami a vártnál is rosszabb volt. Megtudtam, hogy Bell szereti a sorozatokat; és az a kedvence, amelyik nekem. Sőt, nagyon sok olyan dolgot tudtam meg róla, ami rám is jellemző.

-Éhes vagyok ─ jelentettem ki.

-Most, hogy mondod én is ─ nevetett.

-Nincs semmi ehető.

-Rendelhetünk valamit, ha gondolod.

-Itt lehet rendelni? És már egyébként is elég késő van. Belekezdhetnénk a dolgokba, nem? ─ kérdeztem bizonytalanul.

Mosolyogva megrázta a fejét, majd bólintott.

*

Késő este van, mi pedig itt állunk, és fogalmam sincs, hogy mi legyen. Mi van, ha Harry bejelentést tesz és lenyomozzák a számot? Újabb nap a sitten? Oh, nem. Azt már nem lehet..Tehetetlennek és sebezhetőnek érzem magam. Életemben először.

-Hívom ─ szólalt meg vékony hangon a barátnőm.

-Jaj, inkább ne ─ kaptam ki a kezéből a telefont.

-Nem jön be nekem ez az új Zoe ─ szúrós szemekkel figyelt.

-Sajnálom, csak nem akarok bajt.

-Ez nem te vagy, Zoe! Ébredj már fel! Clar megfenyegetett. Mit tenne most..az..az igazi Zoe? Hm? Felhívná Harryt és viccelődne vele, hogy Clar féltékeny legyen. Az új pedig nyavalyog egy sort. Ez nekem nem tetszik. Most pedig elmegyek. Magadra hagylak, és gondolkozz egy kicsit azon, ki is vagy te és ki akarsz lenni. Ne úgy éld az életed, ahogy másoknak jó ─ mondta, majd egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy elment.

Elvettem a pultról a telefont, tárcsáztam Harry vezetékes telefonjának a számát. Pár perc csöngés után felvette, és álmos hangon megszólalt.

-Ki az?

-É-Én vagyok...─ elhalkult hangon rebegtem.

-Ki az az én?

-Zoe.

-Mit akarsz ilyen későn?

-Át tudnál jönni? Beszélnünk kell. Te vagy az egyetlen, akire számíthatok.

-Én? Hiszen utálsz engem, nemde?

-De. Azonban muszáj megosztanom a dolgokat valakivel. Kell valaki, akit megölelhetek, és aki visszaölel.

-Akkor rossz embert hívtál.

-Harry, kérlek ─ csuklott el a hangom, mikor tudatosult bennem, hogy már nem is hallotta.

A vonal megszakadt. Az egyetlen ember, aki a támaszom lehetett volna..utál. De mi oka lenne szeretni? Hiszen én is utálom őt. Azonban most mégis úgy érzem, hogy nincs más, aki megérthetne. Csak Ő. Csakis Ő. Kezdem úgy érezni, hogy többet jelent egy puszta szomszédnál. Még akár barátok is lehetnénk. Vicces ez a helyzet. Mindenki azt hiszi, hogy tudnék rá úgy tekinteni. De nem. Soha. A jövőben úgy látom magunkat, mint két barátot, akik sok dolgot megosztanak egymással a kölcsönös utálat ellenére. Sohasem folytatnék vele viszonyt. Nem akarom, hogy fájjon. Félek a fájdalomtól.

Gondolatmenetemet megszakítottam, ugyanis rám tört az álmosság. A telefont visszatettem a helyére, majd az emelet felé vettem az irányt, mikor megszólalt a csengő. Idegesen sóhajtottam egyet, a bejárathoz siettem majd kinyitottam az ajtót. Harry állt velem szemben. Egy fehér póló volt rajta, és egy egyszerű nadrág.

"Hogy tud valaki az éjszaka közepén is ilyen tökéletesen kinézni?" ─ szólalt meg egy belső hang, amit épp idejében le tudtam állítani.

-Miért jöttél? ─ kérdeztem.

-Azt mondtad, hogy nincs senki, aki végighallgathatna. Meg akartam mutatni, hogy én igenis itt vagyok.

-De mi nem vagyunk barátok ─ érveltem.

-Ami késik nem múlik ─ kacsintott.

-Gyere fel a szobámba.

Bólintott, majd miután belépett, bezárta maga mögött az ajtót. Elindultam, ő pedig lassú léptekkel követett engem. Mikor beértünk az említett helyiségbe, én leültem az ágyra, ő pedig helyet foglalt az egyik széken. Néma csönd volt.

-Szóval? ─ kezdett a beszélgetésbe.

-Elegem volt, Harry. Egy barátom magamra hagyott az új Zoe miatt.

-Ezt komolyan mondod?

-Igen.

-Akkor ő soha nem is volt igaz barát ─ felállt, és mellém ült.

-De nekem fontos.

-Viszont ha te is fontos lennél neki, akkor ugyan úgy szeretné azt az embert, aki most vagy, mint aki régen voltál, nem?

Némán bólintottam.

-Ölelj át, kérlek ─ néztem mélyen a szemébe.

-Nem tehetem ─ sóhajtott.

-Tudom, ott van Clar. De ez csak egy baráti..vagyis, mindegy. Nem kell. Megértem.

-Nem Clar miatt. Csak tudod, mi utáljuk egymást, és furán jönne ki, hogyha megölelnélek. Sőt, már az is épp elég fura, hogy itt ülök ─ nevetett játékosan.

-Összezavarsz.

-Mi?

-Az előbb azt mondod, hogy lehetünk barátok, ugyanis ami késik, az nem múlik. A barátok meg szokták egymást ölelni, nem? Tudom, hogy a mi 'barátságunk' kezdő fázisban van, de akkor is azt hittem, hogy számíthatok rád. Most pedig? Most pedig visszautasítóan viselkedsz. Mintha néhány perce nem is ugyan azzal a személlyel beszéltem volna. Összezavarsz, Harry.

-Túlságosan is közelről nézed a dolgokat. Tegyél egy lépést hátra, hogy az én szemszögemből is megfigyelhesd. Talán akkor majd meg megérted.

-Nekem csak hiányzik valaki, aki azt mondja, hogy fontos vagyok neki, mint barát, valaki, akire számíthatok az éjszaka közepén.

-Most is itt vagyok ─ mosolygott.

Úgy éreztem, hogy nem veszi elég komolyan a helyzetet.

-Barátok vagyunk, vagy sem? ─ kérdeztem.

-Azok ─ közelebb húzódott, és szorosan átölelt. -Akkor most meséld el, hogy mi történt. Kik azok a barátok, akik elpártoltak tőled?

-Barátok? Csak egy emberről beszélünk, aki nem más, mint Bluebell. Az előbb ment el.

-Miért volt itt ilyen későn?

És most mit kéne mondanom? Mondjam el neki, hogy Clar megfenyegetett? Ez lenne vajon a helyes döntés? A barátainkkal őszintéknek kell lennünk..Az lesz a legjobb, ha mindent megtud.

-El kell mondanom valamit.

-Hallgatlak.

-Clar megfenyegetett. Azt mondta, hogy kerüljelek el, különben problémás nyaralásom lesz.

-És mi köze ennek Bellhez?

Komolyan csak ez érdekli?

Sóhajtottam. Képtelen voltam elmondani, hogy néhány órára újra előtört belőlem a régi Zoe. Ő megbízott bennem, én pedig csúnyán átvertem. Ismét.

-Válaszolj! ─ enyhén meglökött a vállamnál, miközben hangját felemelte.

-Sajnálom, Harry. De én..azt akartam, hogy Clarnek is fájjon, és ehhez kellett Bluebell segítsége. Aztán megváltozott a terv. Téged akartunk felhívni, és közölni, ahogy ő felhívott egyszer engem. Végül visszaléptem.

-Te és a megváltozás? ─ csattant fel.

-Sajnálom ─ suttogtam.

-A sajnálat most kevés. És én még tényleg azt hittem, hogy megváltoztál! Hogy lehettem ennyire hülye? Clar már az elején figyelmeztetett, hogy ennek nem lesz jó vége, és, hogy hagyjalak békén téged.

-Azt hittem, számíthatok rád.

-Bíztam benned.

-Menj el.

-El is megyek.

-Többé nem vagyunk barátok, ugye? ─ kérdeztem bizonytalanul.

-Soha többé ─ szinte oda köpte a szavakat, majd elviharzott.

Ott álltam egyedül. Végül is megértem Harryt. Hazudtam neki. Azt ígértem, hogy megváltozom, és alig telt el néhány óra, máris újabb 'ördögi tervre' készültem. De visszaléptem. Akkor mi a baj? Hát persze. Az se lett volna szabad, hogy ez az ötlet megszülessen. A régi Zoe minden rossznak a forrása. Meg akarok változni, de valami nem hagyja. Egy belső hangocska, aki folyamatosan azt suttogja, hogy 'Ez nem te vagy. Az emberek nem ezt a lányt akarják. Nem őt ismerték meg.' Úgy érzem, hogy cselekednem kell, amilyen gyorsan csak lehet. Most sincs senki, akire számíthatok. Választanom kell. Bluebell szavára hallgatok, és elgondolkodom azon, hogy ki is akarok lenni, vagy Harryre, aki azt szeretné, hogy kedves, önzetlen, aranyos és segítőkész lány legyek. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes. Nem tudom, hogy ki is vagyok valójában. Hogy melyik az igazi énem. Meg kell találnom úgymond..az igazi önmagamat. A kérdés már csak az, hogy melyik az a bizonyos 'igazi én'?

Leültem a földre, lábam felhúztam, kezeimet pedig összefontam előtte. Halkan sírni kezdtem, ami végül zokogásba ment át. Nem azt a Zoet kell megtalálnom, akit az emberek akarnak, hanem azt, amelyik én vagyok..

(nagyon örülnék annak, ha hagynál egy megjegyzést, miután ezt elolvastad. nagyon fontos lenne és sokat jelentene. A következő részhez legalább 15-17 megjegyzés szükséges. Hajrá! xx)