2014. jan. 31.

Chapter 20 - Come back, be here.

Hi bbys! Több, mint egy hónapos késéssel, de elérkeztünk ide is. És letelik az első évad ezzel a fejezettel. Oh, és kitaláltam, hogy most kommentbe mindenki feltehet annyi kérdést, amennyit csak akar. (Csak arra kérnélek titeket, hogy az olyanokat, mint: "Hogy hívnak igazából?", és "Hol laksz?", vagy egyéb privát dolgokkal kapcsolatos kérdéseket mellőzzétek. A következő blogötletem is megvan már, na jó, igazából azt már hónapokkal ezelőtt kitaláltam, de most eldöntöttem, hogy körülbelül áprilisban azzal folytatom az írást. Az mondjuk még messze van.. Na mindegy, jó olvasást, hagyjatok kommentet magatok után, kérdezzetek bátran.
Jane xx.

u.i.: rettenetesen sajnálom ezt a nagyon sok késést, nézzétek el nekem, de egyáltalán nem volt időm, ha hiszitek, ha nem ...

Chapter 20

And she loved a boy very, very much even more than she loved herself. 

~Zoe szemszöge~

Reggel hirtelen pattantak ki a szemeim, és arra eszméltem, hogy korog a gyomrom; fogalmam sincs, hogy mikor ettem rendesen utoljára. A felöltözés mindössze annyiból állt, hogy magamra rángattam a szűk, fekete farmernadrágomat, és egy bő pólót húztam át a fejem fölött, miután az ágyra dobtam a pizsamának használt, kopott szürke topomat.

Furcsa érzésem támadt, kicsit mintha minden túl csöndes lett volna. Néhány lépést tettem az ablak felé, hogy kinézzek. Zuhogott az eső, ezzel párhuzamosan elmosva a jókedvemet is.
Lassan sétáltam le a konyhába, egészen a hűtőig, hiszen nem siettem sehová sem. Megcsináltam a szokásos, reggeli teámat, majd leülve az asztalhoz szürcsölgetni kezdtem, közben a reggelimen gondolkodtam.

Hirtelen ötlettől  vezérelve letettem a bögrémet az asztalra, felkaptam a fogason lógó vékony kardigánomat, a fehér cipőmet és kiléptem az esőre. Csupán a szomszédba mentem, Harryhez. Arra gondoltam, hogy reggelizhetnénk együtt, attól függetlenül, ami tegnap történt. Komolyan ő volt megsértődve...Mikor visszagondoltam a tegnapra, automatikusan megforgattam a szememet. Már az ajtó előtt álltam, és csengettem volna, mikor Zayn kinyitotta azt.

-Szia ─ köszönt, majd elsétált mellettem, nyitva hagyva maga mögött az ajtót.

Biccentettem neki, majd beléptem; füst és égett szag járta át az egész folyosót; kicsit sem meglepő módon a konyha felől jött. Nem törődtem vele, szinte futólépésben szeltem a lépcsőfokokat egészen Harry szobájáig, azonban mikor beléptem meglepetés fogadott. Ahhoz a polchoz sétáltam, ahol a fényképeit, személyes dolgait őrzi, azonban meglepődtem, mikor semmit sem találtam ott egy vékony porrétegen kívül. Mi a fene?

-Zayn! ─ kiabáltam a fiúnak, aki a konyhában tevékenykedett.

-Igen? ─ ártatlan arccal fordult felém, tekintetével lassan végigmért, majd megrázta a fejét, és a szemembe nézett.

-Hol van Harry?

-Umm ─ pillantott a csuklójára, amin az órája volt. -Nemrég érkezett meg New York-ba.

-Ha nem ma énekelne nekem, akkor nevetnék. Jaj Zayn, az Istenért! Hol van?

-Nem szólt neked? Elég érdekes. Tegnap kapott egy telefont, elutazott New Yorkba. Énekes lesz ─ mosolygott, tipikus szarrágó vigyor volt, amit legszívesebben letöröltem volna az arcáról.

-És nem..nem üzent nekem semmit?

-Nem ─ fordult meg, így nekem háttal volt, mégis úgy éreztem, hogy azért nem néz a szemembe, mert titkol valamit.

-Zayn, biztos? Ha rossz dolog is, amit üzent..mondd el.

-Rendben. Azt mondta, hogy felejtsd el őt, mert a karriere jelenleg fontosabb, mint bárki más.

Az előttem álló fiú szavai lesokkoltak. Furcsán hatott rám, hiszen Harryvel..azt hittem. Jó ég, mennyire hülye vagyok! Hiszen legutóbb is nagyon furcsán viselkedett. De tulajdonképpen nem jártunk. Szabad ember, szabad akarattal.

-Akkor nincs búcsúest sem ─ motyogtam inkább magamnak, mint Zaynnek.

-Sajnálom ─ hirtelen mellém lépett, kezét a vállamra fektette, majd mosolygott.

Valamit mintha mégis láttam volna a tekintetében. Talán valamiféle keserűséget. Fogalmam sincs, képtelen vagyok megmagyarázni.

-Akkor viszlát, Zayn ─ mosolyogtam halványan, és az ajtó felé indultam.

-Hová mész?

-Nem rémlik, hogy holnap hazautazom? Megyek és összecsomagolok. Most pedig ha megbocsájtasz... ─ léptem el előle, mire csak sóhajtott, én pedig visszaszaladtam a házba, ugyanis az eső még mindig esett.

*

Azért nehezen tudom felfogni, hogy Harry elment. Elment egy szó nélkül. Ha megmondta volna, akkor nem állok az útjába, komolyan nem. Hiszen fontos volt nekem annyira, hogy elengedjem. Nem fájt volna, vagy mégis? Megmagyarázhatatlan ürességet érzek. Arra gondolok, hogy milyen jó lenne őt átölelni. Látni a mosolyát, amit talán legközelebb csak képeken fogok. Amennyire utáltam őt, most úgy utálom a tudatot, hogy nincs itt. Nem mondja az idióta vicceit, nem aggódik, nem néz mélyen a kék szemeimbe az ő gyönyörű zöld íriszeivel. Talán mégiscsak jobban zavar, hogy elment, mint azt gondoltam.


~Harry szemszöge~

KATT.

A repülő landolt, az emberek pedig elcsendesedtek. Fél órás késéssel, de végül ideértem New Yorkba. Gondolataim elkalandoztak. Zoe-ra gondoltam...Vajon szörnyetegnek tart? Egyáltalán tudja már? Én nem akartam neki rosszat, soha nem akartam volna, hogy neki fájjon, ettől függetlenül most mégis csalódott bennem. Nem fogom felhívni, nem szeretnék neki ígérgetni, úgy, hogy tudom: nem fogom tudni betartani. Sóhajtottam, majd mikor már magam is hallottam, hogy a gép leszállt, az emberek pedig lassan a kijárat felé igyekeznek. Hasonlóképpen tettem én is.

Ed már az váróban ült, távolról láttam, hogy milyen ideges. Kuncogva megkocogtattam a vállát, mikor mellé léptem, mire felpillantott, és mintha megkönnyebbülés futott volna át rajta.

-Harry! Végre ideértél ─ ölelt át lazán.

-Késett a gép ─ tudattam vele.

-Igen, tudom. Most pedig gyere, mert a főnököm vár, de előtte még elmegyünk a szállodába. Rendben?

Némán bólintottam, és követtem a kijáratig, ahol azonban megtorpantam, hiszen néhány fotós kint állt, és a gépeiket egyenesen felém irányították.

-Mi ez? Miért vannak itt fotósok, Ed?

-Azért, hogy mindenki megtudja, hogy feltörekvő sztár van New Yorkban ─ nevetett, talán picit túl erőltetetten.

Már közel sem voltam olyan lelkes, már nem vonzott az a világ, ami itt vár rám, már nem akartam ezt. Nem akartam, hogy más emberek szabják meg mikor, hová és kivel mehetek. Nem vágytam erre, és nyilvánvaló volt, hogy ha befutok, akkor ezzel kell élnem.

Lehajtott fejjel kullogtam mögötte, nem vágytam semmiféle rivaldafényre, egyszerűen csak vissza akartam menni. Nos, ez az az egyetlen egy dolog, amit jelen pillanatban nem lehetett.

Nem vagyok boldog, nem örülök annak, hogy esetleg híres énekes leszek...Ha otthon lennék, akkor biztosan gyakorolnám azt a dalt, amit írtam, hogy este minden tökéletesen menjen. Igaz, hogy Zoe-tól mindenféleképpen elszakadtam volna, de akkor sem így, ahogy most. És tudom, hogy Zayn is biztatna és támogatna, de most nem tudok örülni.

A vakuk villantak, az emberek engem fényképeztek, én pedig magamra öltöttem a műmosolyt, és nyugodtan haladtam el mellettük. Egy sötét autóba szálltunk be. Ed vigyorogva huppant be mellém, csöppet sem törődve azzal, hogy milyen ramatyul vagyok. De mit is vártam? Sohasem hazudtolja meg önmagát...

-A hotel nagyon fog tetszeni ─ vigyorgott.

-Igen, abban biztos vagyok ─ motyogtam inkább magamnak, mint neki.

Megérkeztünk. A hotel valóban hatalmos volt, tényleg tetszett, azonban otthon sokkal szívesebben lettem volna. Később fel kell hívnom Zayn-t és megkérdeznem tőle, hogy minden rendben van -e otthon. Nem vonzott a New York-i nyüzsgés, bár kiskorom óta imádtam ezt a várost, valahogy semmi kedvem nem volt most itt lenni. Fölösleges lenne kutatni az ok után, hogy miért nem akartam itt lenni, hiszen roppant egyértelmű volt a válasz. Hiányzott az otthonom, hiányoztak azok, akiket szeretek, a barátaim. Mélyet sóhajtottam, nagy levegőt vettem és kiszálltam az autóból. Itt nem igazán voltak fotósok, bár pár ember kedvesen mosolygott rám, amit gyorsan viszonoztam.

-Harry, gyere már. Nincs sok időnk ─ siettetett Ed, aki a bejáratnál toporzékolt.

Bólintottam, és mire kinyitottam a szemem, már bent is voltunk a szállodában. Összepréselt ajkakkal haladtam végig a folyosón, ahová piros szőnyeg volt fektetve. Barna cipőmet vizsgálgattam a liftben, ameddig meg nem érkeztünk az emeletre. Furcsálltam, hogy nem kellett bejelentkezni, vagy ilyesmi, de barátomat ismerve ezt ő már rég lerendezte.

-Nekem mennem kell, a csomagjaid már a szobában vannak. Öltözz át. Vegyél fel valami normális ruhát. Egy óra múlva lent találkozunk ─ mondta, mire bólintottam, ő pedig belépett a liftbe. -Oh, és Harry, nehogy késs! ─ szólt rám, mire megforgattam a szemem és egy mosoly kíséretében elsétáltam.

A kulcsot a kezemben szorongattam, és mikor a szobám elé értem, behelyeztem a zárba, mire az kattant egyet és máris kinyílt. Valójában nagyon szép volt. Három szobás, ha lehet így mondani. Hatalmas ágy volt és egy tv. A nappali otthonos volt. A színek vidámak és melegek voltak. A fürdőszoba is elnyerte a tetszésemet, hiszen hatalmas kádat és zuhanyfülkét találtam benne. Egyszerűen szép és jó volt, mégis ott bujkált bennem az a kellemetlen érzés, ami miatt nem éreztem jól magam. Hisz átvertem a lányt, akit..Mindegy, szóval aki fontos nekem. Vagy fontos volt. Tudom, hogy rosszul cselekedtem, de akkor nem így gondoltam. Nehezen bízik meg az emberekben. Hiszen ismerem már annyira, és én eljátszottam a bizalmát, pedig igenis bízott bennem. Soha nem fog megbocsájtani. Most biztos csalódott és dühös, persze ezt kétlem, hogy kimutatná. Inkább csak magába fojtja.

Zoeról eszembe jutott Zayn. Előkaptam a zsebemből a telefonomat, és elindítottam a hívást. Nem vette fel. Hol lehet? Zoe-t meg se próbálom hívni, azonnal elutasítaná a hívást. Az ő helyében én se szívesen beszélnék magammal. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de nehezen ment. Úgy döntöttem, hogy veszek egy gyors zuhanyt. A bőröndömből, ami a szoba közepén állt, kivettem egy szintén fekete farmert és egy piros, kockás inget és ruháimmal együtt indultam a fürdőbe.

Egy óra elteltével mintha egy új ember lépett volna ki a szoba ajtaján; ugyanazokkal a gondokkal és gondolatokkal. Miért ilyen nehéz minden? Felemészt a tudat, hogy rosszul cselekedtem és magára hagytam valakit, aki amúgy is egyedül volt.

Lassan zártam be magam mögött az ajtót és sétáltam le, hiszen már így is késtem. Ed meg fog ölni. Az említett személy már idegesen állt a recepciós pultnál.

-Késtél ─ pillantott az órájára, miközben hozzám beszélt.

-Bocs ─ nyögtem.

-Nem akarom, hogy többet előforduljon, érted Harry? A barátod vagyok, de ilyenkor nem.

"..de ilyenkor nem" ─ visszhangzottak fejemben a szavai.

Követtem őt a kijárat felé. Megcsapott a hűvös levegő, furcsa, hiszen augusztus van. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe a tudattól, hogy holnap Zoe még távolabb lesz tőlem. Annyira nagyon elcsesztem.


~Zoe szemszöge~

KATT.

Miután eljöttem Harry, vagyis most már Zayn házától leültem a lépcsőre és hangos zokogásba kezdtem, hiszen úgysem hallotta senki. Persze, Zayn előtt nyilván nem sírtam volna, de itt más volt, nem látott vagy hallott senki sem. New York? Elment? Itt hagyott? Miért nem vitt magával? Miért nem szólt? Miért kérte, hogy ne keressem? Miért fontosabb a karriere? Igazából megértem, hiszen hatalmas lehetőséget kapott. De ha tudtam volna, akkor nem "játszottam" volna ilyen kényelmesen; elszakadtunk volna egymástól, de.. miért is sírok most? Nemrég még azt állítottam, hogy semmit sem jelent számomra, csak egy futó kaland, aki néhány hét erejéig szerepel az életemben, és elfelejtem majd őt.

Elővettem a telefonom, könnyek áztatták a szemem, csalódott voltam és dühös is egyben. Feloldottam a képernyőzárat, majd megnyitottam a képeket, és a valaha készült összes közös képünket egyszerre töröltem ki. Természetesen a düh vezérelt; semmi más. De így belegondolva..hogy tehette ezt? Hisz' dalt írt, azért gyakorolt, hogy előadhassa nekem, és most csak így egyszerűen lelépett. Tudom, hogy csöppet sem számítottam neki, de hogy ennyire? Én nem akarom, hogy ennyire szükségem legyen rá. Pont most kellett a világ szinte másik felére utaznia?

Felálltam a lépcsőről és egy heves mozdulattal letöröltem az arcomon csordogáló könnyeket, majd felrohantam a szobámba, és kiráncigáltam a bőröndöt az ágy alól, amit nemrég tuszkoltam be oda. Minden ruhámat, ami az ágyon vagy a földön volt, gond nélkül dobáltam bele; nem érdekelt, hogy gyűröttek lesznek. Minél hamarabb végezni akartam ezzel az átkozott pakolással. Lerohantam a fürdőbe, hogy összeszedjem az ott tartott dolgaimat, azonban újra könny szökött a szemembe, mikor megláttam a tükörképem. A halvány smink, ami az arcomat fedte, elkenődött. A nagyon kevés fekete festék, ami a szempilláimat tette erősebbé, elmosódott.

Nem foglalkozva többet a külsőmmel rohantam vissza a szobába, és pakoltam bele a bőröndöm egyik kisebb fiókjába a dolgaimat. Újra a sírás küszöbén álltam, de nem engedhetem meg magamnak, hogy sírjak. Egyszerűen csak nem szabad. Az az ember, akiért a könnyeimet hullatnám, rohadtul nem érdemli meg. 


Egy nappal később...

Tegnap reggel sikeresen összeszedtem a dolgaimat, már csak néhány órát kell  várnom, hogy felszállhassak a repülőre. Kissé talán még mindig a tegnap hallottak és megtudtak hatása alatt voltam, de eldöntöttem, hogy nem foglalkozom vele.

Úgy gondoltam, hogy átsétálok Zayn-hez, hiszen illendő lenne elbúcsúznom tőle, hiába nem vagyunk nagyon jóba, egy "Akkor szia, majd még találkozunk"-ot megérdemel. Lesétáltam a lépcsőn, ugyanis már rég felöltöztem. Világos farmer volt rajtam, egy fehér pólóval párosítva. Kellemes összhatást keltett. Hűvös volt, szóval azt hiszem, hogy ha indulok a repülőtérre, fel kell vennem a vékony bőrdzsekimet is.

Becsöngettem, és vártam, hogy Zayn ajtót nyisson. Lépteket hallottam; tudtam, hogy közeledik.

-Szia, mi járatban?

-Néhány óra múlva indul a gépem, szóval búcsúzni jöttem.

-Ja, persze, értem ─ mondta, miközben féloldalas mosolyra húzta a száját, és megölelt.

Vonakodva ugyan, de visszaöleltem. Egymásra mosolyogtunk, mikor eltávolodtunk.

-A-akkor én megyek ─ suttogtam.

-Jó utat ─ mosolyodott el ő is kissé kínosan.

-Zayn..én sajnálom, hogy akkor megpofoztalak. Rettenetesen dühös voltam rád.

-Hé, nyugi, értem. Nem gáz ─ mosolygott édesen, amitől kedvem támadt még egyszer megölelni.

Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába ugrottam, és szorosan átöleltem a fiút, akivel egykor még barátok voltunk.

-Oké, sietek. Remélem még találkozunk ─ néztem mélyen a szemébe, majd mielőtt bármit léphetett volna,  gyorsan megpusziltam az arcát.

Magamat is megleptem ezzel a viselkedéssel, azonban nem igazán foglalkoztam vele. Próbáltam jókedvűnek tűnni, de egyfolytában Harryre gondoltam..-

Néhány órával később...

Az utolsó pillantásokat vettem arra a házra, ahol közel három hónapot töltöttem. Az biztos, hogy felejthetetlen nyár volt...

A bőröndjeim fogantyúját szorongattam, miközben a barna cipőm orrát tanulmányoztam. Zayn fél órája átjött, és azt mondta, hogy elvisz a repülőtérre. Harry autójával.

-Indulhatunk? ─ jelent meg szinte a semmiből.

Bólintottam, majd mindketten beültünk az autóba. Zayn nagyon gyorsan vezetett, nem igazán éreztem magam biztonságban mellette, mégis élveztem a száguldást.

Hamar odaértünk, búcsú jeléül ismét nagyon szoros ölelésbe húzott. Túl sokat ölelkezek ma.

-Na indulj, mert lekésed a gépet ─ nevetett.

-Azért hiányozni fog ez az egész ─ néztem körbe szomorúan.

-Új életed lesz, baby, gondolj erre. Franciaország csodálatos! Majd meglátogatlak azért, oké?

-Honnan tudsz te erről? ─ kérdeztem, de rájöttem, hogy milyen hülyeség is volt; Harry biztos beavatta. -Akkor megyek, szia, Zayn ─ intettem neki egy utolsót, majd besétáltam a váróterembe.

Megkérdeztem egy kedves nőt, aki a személyzet alkalmazottja volt, hogy merre kell mennem. Útba igazított, én pedig szinte futva igyekeztem a gépre. Épp időben.

A jegyem Angliába szólt, vagyis előtte hazautazom, és onnan vissza Párizsba. Érdekes lesz az új életem. A szüleim, a nem létező barátaim, és az egyetlen ember nélkül, aki mostanában számított nekem.
Gondolataim akaratlanul is felé terelődtek. Először fel kellett dolgoznom, hogy híres énekes lesz, és már nem fog rám emlékezni, hiszen aznap, amikor elment, véglegesen kitörölt az életéből. Magam sem hittem volna, hogy így fognak elválni az útjaink: mégis így lett. Ha odajön, megölel, és elmondja, akkor azt mondom neki, hogy menjen, és ne engedje el a lehetőséget. De végül is azt mondta, hogy ne keressem...szóval nyilván nem volt már rám kíváncsi. Én se lennék magamra, csakhogy teljes mértékben meg voltam arról győződve, hogy valamilyen szinten kedvel engem. Nos, ezek szerint mégsem. Ha csak öt percet kaphatnék, hogy újra beszélgessek vele, akkor az első percben kérdezgetném, a másodikban hagynám, hogy válaszoljon, az utolsó három percben pedig szorosan átölelném, és csak akkor engedném el, mikor már muszáj. Kétlem, hogy ez valaha is be fog következni. Pedig figyelmeztettem magam, hogy ne ragaszkodjak, és most azért piszkosul fáj a hiánya, de az talán sokkal jobban, hogy itt hagyott. Igazából az fáj a legeslegjobban, hogy nem tudtunk szépen elbúcsúzni. Örökre az elmémbe égette magát az utolsó találkozásunk, mikor nem hagyta, hogy megpusziljam az arcát, helyette morcosan elhúzódott. Emlékszem az utolsó mondatokra, amiket egymáshoz intéztünk..

"-Most megyek. Majd még találkozunk, oké?

-Ja, majd találkozunk."

Könnycseppek szöktek a szemembe, miközben kinéztem a repülőgép ablakán. Borzalmasan éreztem magam, de néhány nap, és távol leszek ettől az egész helytől. Távol mindentől és mindenkitől.

12 megjegyzés:

  1. Cukkancsom, egy újabb elképesztően elképesztő rész! XD
    Nekem ismét nagyon tetszett és várom a folytatást :) :*

    VálaszTörlés
  2. annyira imádom ezt a rész is de tényleg...:))
    és csak egyetlen egy kérdésem lenne:Valaki vagy valami inspirál Téged az írásban?:) xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!♥
      Nem is tudom..Harry. A srácok. Zenék. Igen, Taylor Swift és Ed Sheeran zenék, meg persze a Srácok zenéi. Néhány velem megtörtént esemény.. emlékek, stb.:)

      Törlés
  3. Nem is tudom, mit írjak. Annyira rossz, hogy így külön váltak... Harry szereti, folyton rágondol, nem is olyan jó az egész karrieres dolog, mint ahogy gondolta... Mégis külön szenvednek. Ez az élet.
    Végig gyors ütemben vert a szívem, néha, mert elfelejtettem levegőt venni... Az olvasás mellett a zenék lágy dallama dübörgött, olyan jól tudtad, mit válassz. Elismerésem,komolyan. Még mindig le a kalappal!
    Sok történetet olvasok - pedig válogatós tudok lenni - mégis ebben van a legtöbb érzelem leírás, te tudod az egyik legjobban megragadni. Ami a leghűhóbb, hogy még csak 20 fejezet van fent, mégis annyi minden történt. És nem voltak üres részek, mindet kitöltötted érzelemmel, tartalommal. Nagyszerűen csinálod, hidd el!
    Remélem minden helyre jön majd és várjuk az új évadot! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így utólag még hozzáfűzném,hogy erről a számról ez a rész jut eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=r6gaRGtrGi8 :):)

      Törlés
    2. Köszönöm! Egyszerűen nem tudom megfogalmazni, hogy milyen jól esett, amiket írtál!♥ Már most nagyon megszerettelek, pedig még csak nem is ismerjük egymást. (De téged is Orsinak hívnak, mint engem, haha) Szóval nagyon köszönöm a támogatást, rettenetesen sokat jelent! <3
      Egyébként igen..nekem is.. Imádom Taylor-t..pedig nem is hallgattam meg előtte, hogy az alapján írjam a fejezetet!:O Érdekes..:')
      ily.
      J. xx

      Törlés
  4. te jó ég :D imádtam ezt a részt :) siess a kövivel! az is hosszú lesz???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett! :) Igyekszem, nem tudom..az ötleteimtől függ. Nem akarok mindent egy részbe leírni, szóval nem hiszem, hogy ilyen hosszú lesz majd..:)
      xx

      Törlés
  5. Hola! :)
    Nagyon tetszett ez a rész is, szintúgy int az eddigiek. Bár érdekelne, hogy mi lett Zoe nagynénjével? :DDD Akihez ugyebár ment a nyárra.. Kicsit gyorsan pörögnek az események sztoriban, de kiváncsi vagyok a folytatásra, tehát olvasni fogom továbbra is :)
    Sziasziaa. Xx

    VálaszTörlés
  6. Drága Jane!
    El sem hiszem, hogy már is vége az első évadnak, és személy szerint már alig várom a másodikat is, hiszen olyan vicces és egyben érzelmes részeket szoktál hozni.
    Utálom Zaynt, amiért hazudott, és Harryt is, amiért nem hívta fel, amikor a lelke mélyén beszélni szeretett volna vele, Mert tudom, hogy beszéli szeretett volna vele, hiszen szereti. Nem csak egyszerűen fontos neki, hanem beleszeretett és azért ez nem kis különbség.
    No meg Zoé... jaj kicsilány, ne higgy már el mindent, amit mondanak neked, főleg az után, hogy mennyire mérges voltál Zaynre... gondolom volt oka annak a pofonnak :(( Szomorú és csodás rész volt <333
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
  7. Annyira jo ez a tortenet *.*
    Olyan szomoru, de megis vidam...
    Nagyon jol irsz ;-)))

    VálaszTörlés