Chapter 17

Sziasztok Drágáim! Rosszul érzem magam amiatt, hogy ti ilyen lelkesek voltatok, és ilyen megjegyzéseket hagytatok magatok után, én pedig majdnem két hét múlva jelentkezem újra. Szóval én tényleg nagyon sajnálom..de annyira nincs időm. Hétfő délután az egyetlen nap, mikor letudok ülni gépezni, és akkor is csak egy-két órácskára. Az igazán semmi..Igyekszem hamar  hozni, tudjátok.
Mivel egy lelkes olvasóm (akinek itt olvashatjátok a blogjait) azt írta, hogy ő szívesen olvasna többet Harry szemszögéből, ezért úgy gondoltam, hogy most a fejezet az ő szemszögéből fogom megírni. Egyébként mindjárt letelik az első évad..aztán a második vége is olyan hamar elfog jönni, és búcsút veszünk majd egymástól. Ha most arra gondolok, hogy ez a blog bezárja a kapuit, esküszöm, hogy a sírás kerülget. Megszerettem a hosszú hónapok alatt, csak úgy, ahogyan titeket is. Fájó szívvel búcsúzom majd, de egyenlőre még itt vagyok! Bocsánat a sok fecsegésért. Jó olvasást.
xx
u.i.:sokan kérdeztétek, hogy akkor most Harry szerelmes Zoe-ba? Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy ezt még ő maga ((és az írónő)) se tudja. ((nem döntöttem még el, na :D))


Don't Forget Where You Belong 

~Harry szemszöge~

Felsétáltam a szobámba. Olyan frusztrálóan üres ez a lakás. Csendes. Hideg. Üres. Unalmas. Félelmetes. Nem igazán tudom hová tenni most magam. Lelkileg..igazából.

Annyi minden kavarog most bennem. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak holnap. Hiszen ahogy mondta, már csak két hétig lesz itt. Milyen furcsa lesz az életem nélküle. Minden nap találtunk valami okot amin vagy nevethetünk, vagy veszekedhetünk. Emlékszem, hányszor csalódtam már benne. Hányszor szegte már meg a nekem tett ígéretét. Emlékszem minden pillanatra, mikor mosolyt csaltam az arcára. Emlékszem arra a kínzó, szívemig maró érzésre is, mikor majdnem megcsókoltam őt. Végzetes, végzetes hiba lett volna! Annyira régóta még nem ismerem, de tudom, hogy ő sem tudja, hogy mit akar, ahogyan én sem. Amióta itt van, felborította az életemet, bajt okozott, ezzel párhuzamosan azonban életet is vitt a szürke hétköznapjaimba. Színt. Lehet, hogy többnyire szomorú, mégis valós érzelmeket váltott ki belőlem. Furcsa elképzelni nélküle a reggeleimet és az estéimet. A napjaimat. Az életemet. Hiányozni fog. Igen. Hiszen igazán kedvelem őt.

Azt azonban már elhatároztam, hogy nem fogom őt soha többé felkeresni. Soha többé. Minél hamarabb elmegy innen, annál jobb lesz. Nem akarok se neki, se önmagamnak hazudni azzal, hogy mint két jó barát, úgy látogatjuk majd meg egymást kéthetente; ugyanis közel sem lesz így. Lehet, hogy neki nem ezt mondtam, vagy nem ezt fogom mondani, de ahogy ő elhagyja Angliát, úgy felejtem el én is a vele kapcsolatos emlékeimet. Hogy miért? Ez igazából elég bonyolult..Maradjunk annyiban, hogy nem akarok rá emlékezni. Igaz, hogy nagyon kedvelem őt. A kelleténél persze nem jobban, mégis van bennem egy furcsa érzés mikor a közelemben van. Valami túlságosan szúrja a szívemet, mikor rám néz és mosolyogni kezd. És ez rossz. Nem, nem az , hogy mosolyog vagy nevet, hanem az, hogy nekem ez fáj.

Kedvelem őt, és egyben utálom is. Vagyis...nem, nem nem. Nem tudom megmagyarázni, mindenesetre bármennyire is fogom hiányolni őt, rá kell ébrednem végre, hogy ő csak bajt okozott nekem, és jobb lesz nélküle. Néhány év múlva már csak egy halvány folt lesz a múltamban, amit előbb-utóbb elfelejtek. Ez nem amolyan szerelmi dráma, hiszen az Istenért! Én nem vagyok ebbe a lányba szerelmes! Csupán kötődöm hozzá..azt hiszem. Az még nem szerelem, ugye? Mert való igaz, hogy kedvelem. Nagyon kedvelem, de ettől függetlenül én még nem vagyok szerelmes belé.

Az igazat megvallva én először hatodikos koromban voltam szerelmes. Azóta nem igazán. Volt már olyan lány, akit felszedtem néhány hétre, de semmi komoly. És ez az érzés azóta sem változott.

Nem igazán tudtam tovább gondolkodni ilyen, és ehhez hasonló dolgokon. Egyszerűen csak elnyomott az álom.

Másnap reggel

Általában elég későn kelek. Most sem lett volna másképp, ha a telefonom nem kezd idegesítő csipogásba. Idegen számról kaptam sms-t, aminek megnyitása előtt még tökéletesen nyugodt voltam. Pontosan. A megnyitása előtt. Miután szememmel gyorsan végigfutottam a sorokat, minden bizonnyal elfehéredtem, és levegőt is nehezen vettem.

"Nem lehetnek a szeretteink mindig biztonságban! Ezt jobb, ha megjegyzed, Styles.
A. xx "

Egy percig sem kellett gondolkodnom, hogy ki küldte az sms-t. Oh, olyan ez, mint a Pretty Little Liars egyik izgalmas epizódja. Felkelsz, és egyszerűen csak kapsz egy üzenetet, egy bizonyos A nevezetű személytől. Idegesen magamra rángattam a fekete nadrágomat, majd egy fehér pólót és átsiettem a szomszédba.

Sokáig kopogtattam, mire halk csoszogást hallottam az ajtó túloldaláról, és pár másodperccel később a lány enyhén kócos hajjal jelent meg. Fekete rövidnadrágot, és szürke pólót viselt. Kérdően nézett rám, tekintete azonban még sem volt olyan határozott, mint azt szerette volna, hiszen látszott rajta, hogy nemrég kelt fel.

-Igen, Harry?

Nem  válaszoltam, egyszerűen csak a kezébe nyomtam a telefonom. Gyorsan átfutotta az üzenetet, majd továbbra is furcsa pillantásokkal méregetett.

-Ez egy üzenet. Anatól. Fenyeget. Érted?

-És? ─ kínosan felnevetett.

-Nem tudom, de mintha épp tegnap említettem volna, hogy milyen veszélyes is ő.

-Rendben.

-Értesz engem, Zoe? Hm?

-Persze, csak nem értem, hogy mit árthatna nekem ez a lány Amerikából, méghozzá úgy, hogy két hét múlva eltűnök innen.

-Mindenhol vannak kapcsolatai. Olyan emberek, akik..akik mindent megtesznek neki némi..fizetségért cserébe.

-Nézd Harry, most menj vissza és aludd ki magad. Szeretnék pihenni. Szerintem nem gondolom rosszul, de te még nyilván nem voltál soha három hónapos büntetésbe a nagyanyádnál, egy olyan helyen, amitől kiráz a hideg, olyan emberekkel, akiktől idegrohamot kapsz. Jól gondolom?

Némán bólintottam.

-Lehet, hogy nem, de akkor is ismerem őt, és ─ szerettem volna folytatni, de az előttem álló lány egy bájos mosoly kíséretében becsapta az orrom előtt az ajtót.

Remek.

Mostanában minden olyan szépen "összejön". A ház, amit kinéztem magamnak: elkelt. A lány, akit már kezdtem megszokni, és .. mindegy, szóval ő elmegy. Fenyegető sms-eket kapok az ex-"barátnőmtől". Ennél valóban nem lehet jobb nyara tizenkilenc-húsz éves srácnak.
Fogalmam sem volt, hogy mit kezdhetnék most magammal. Egyszerűen csak..Nem, nem nem. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok. Pár perc gondolkodás után beszaladtam a házba, fel az emeletre, majd a sarokból előkaptam az ezer éve nem használt  gitáromat. Leültem az ágyam szélére, de előtte kinyitottam az ablakot, ugyanis elég rég szellőztettem már.

Lassan kezdtem játszani a hangokat, majd pár perccel később halkan szöveget is énekeltem hozzá.

Only half a blue sky 
Kinda there-but not quite 
I'm walking 'round with just one shoe
I'm half a heart without you
I'm half a man- at best
With half an arrow in my chest 
I miss everything we do
I'm half a heart without you
Without you
Without you
Without you
Without you
I'm half a heart without you

Miután befejeztem, kissé megnyugodtam, azonban tapsot hallottam. Igen, tapsot. Valaki megtapsolt engem. Engem. Jobbra fordítottam a fejem, vagyis az ablak irányába. Zoe állt a túloldalon; úgy értem, hogy az ablak nyitva volt, így ő nyugodtan kinyithatta a sajátját, és hallgathatta a dalt.

Mosolyogva félretetettem a hangszert, majd felálltam, és integettem neki.

-Fantasztikus hangod van! ─ mosolyodott el őszintén.

-Mióta állsz itt?

-Igazából csak a végét hallottam. Szeretném, ha újra elénekelnéd. Nem csak nekem Harry, hanem mindenkinek. Közönség előtt!

-Mi?

Elég furcsa volt, hogy az ablakon keresztül kommunikálunk.

-Igen. Vagyis..Szóval azt akarom mondani, hogy..hiányozni fogok neked, ha elmegyek?

-Hogy jön ez most ide?

-Igen vagy nem?

-Azt hiszem..

-Nos, akkor pontosan este nyolckor, pénteken fellépsz a klubban, és így búcsúzol el tőlem.

-Mi? Dehogy! Az én hangom nem elég ehhez.

-Hallottad te magad, Fürtös? Csodálatos vagy, érted? Ilyen hangja igazából kevés embernek van. Kérlek.

-Szóval, Zoe Harrison megkért engem valamire? ─ nevettem fel.

-Valahogy úgy. Tehát, elvállalod? És az pont azelőtt este lesz, mielőtt hazautaznék. Addig még van két heted. Két hét alatt ez a dal tökéletesen kidolgozott lesz.

-Nekem nincs olyan jó hangom, hogy közönség előtt énekeljek.

-Te is tudod, hogy ez nem így van. Kérlek, Harry ─ kérlelt.

Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Láttam a szemében a reménykedést, hogy mennyire is szeretné, ha teljesíteném a kívánságát, de én eléggé lámpalázas vagyok. Nem leszek képes emberek előtt énekelni, ettől függetlenül mégis bólintottam, mire ő halványan elmosolyodott örömében és bezárta az ablakot.
Igazából már most féltem, mégis újra a kezembe vettem a hangszert, és próbáltam tovább írni a dalt. Több-kevesebb sikerrel, ugyanis tíz perc alatt legalább húsz papírlap hevert a sarokban összegyűrve. Sosem tudtam dalokat írni kényszerből. Az előbb az csak úgy jött.

Gondolatmenetemet a csengő igen irritáló hangja zavarta meg. Mérgesen az ágyra tettem a gitáromat, majd gyors léptekkel siettem a földszintre. Mély levegőt vettem, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.
Szemeim elkerekedtek, mikor megláttam, hogy ki áll velem szemben. Hogy kerül ő ide? Több éve nem láttam. Miért jött ide? Mit akar tőlem? Mondjuk.. ő volt a legjobb barátom.
Szinte levegő hiányában álltam ott. Sokkot kaptam. Csak bámultam az előttem álló személyre.

-Zayn? ─ kérdeztem, mikor feleszméltem.

-Harry ─ ölelt át úgy, ahogyan régen.

-Mit keresel itt?

-Nem szabad meglátogatnom a legjobb barátom?

Nem, itt valami nem stimmelt. Zayn a suliban is akkor keresett fel legtöbbször, (attól függetlenül, hogy barátok voltunk) ha szüksége volt valamire. Tehát nem, ő most sem azért jött, hogy egyszerűen csak meglátogasson. Valami más állt a dolgok hátterébe.

-Igazából szabad, csak te sosem tennél ilyet. Mire van szükséged?

-Ezért voltunk mi a legjobb barátok Styles. Azonnal rájöttünk, hogy mit akar a másik ─ nevetett, miközben belépett a házba, közben pedig megveregette a vállam.

Ideges arccal csaptam be mögötte az ajtót. Mégis mit képzelt? Hogy több évig felém se néz, aztán most idejön, és én megteszem majd, amit kér? Igazából ezzel az a baj, hogy ő bármit is kér, én azt meg fogom tenni, mert a barátom.

-Szóval mire lenne szükséged?

-Ez elég hosszú történet. Majd egyszer elmesélem. Most viszont..meghúzhatnám magam nálad néhány hétre? Körülbelül egy-két hét az egész. Nem több. Ígérem.

-Umm, igen. A vendégszoba itt van a földszinten. Mindjárt megmutatom. Zayn, tudni szeretném, hogy mi járatban vagy pont itt.

-Ha elmondanám, akkor nem maradhatnék itt.

-A barátok mindent megosztanak egymással. Megbíznak a másikban.

-Legyen. De ígérd meg, hogy nem fog rólam változni a véleményed.

Bólintottam, majd helyet foglaltunk a kanapén. Törökülésben ült velem szemben, majd belekezdett a mesélésbe.

-A családom mostanában nagyon rá van szorulva a pénzre. Nem igazán állunk túl jól anyagilag. Anyámnak azt mondtam, hogy találtam egy nagyon jó munkát a közelben, azt viszont nem említettem, hogy mit. Én..Harry..én embereket raboltam ki, és ez még semmi. Nemrég egy bankot is, azonban a srácok ott hagytak engem egyedül. A rendőrök üldöznek. London többé már nem biztonságos számomra. Ezért jöttem ide ─ sóhajtott, nekem pedig leesett az állam.

Zayn, mint rabló? Mint bankrabló? Mint bűnöző?

-Mindig is ilyen meggondolatlan voltál.

-Maradhatok ugye?

-Természetesen. Tudod, hogy segítek. Zayn, mennyi pénz kéne ahhoz, hogy ne zárjanak téged börtönbe?

-Több millió.

-Kifizetem ─ mosolyodtam el keserűen.

Ellenkezni sem volt ideje, ugyanis megszólalt a csengő. Fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet. Lassan közeledtem az ajtó felé. Megkönnyebbült sóhaj szökött ki a számon, mikor megláttam, hogy Zoe áll velem szemben.

-Igen?

-Bemehetek? Fontos.

Bólintottam, mire ő belépett, és meglátott engem, azonban mikor beért a nappaliba, egy lépést sem ment tovább. Zayn hirtelen felkapta a fejét. Elfehéredett, majd hátrálni kezdett, ugyanis közben felállt a bőrgarnitúráról.

-Zayn? Zayn Malik? ─ sziszegte az előttem álló lány, aki nekem háttal állt.

Ők mióta ismerik egymást?

-Zoe ─ mosolyodott el a fiú kínosan.

Zoe egy pillanatig sem tétovázott. Néhány lépést tett, és már ott is állt az orra előtt, majd egy hatalmas csattanás, és Zayn  már ült, közben egyik tenyerét az arcán tartotta, mire a lány magabiztosan elmosolyodott, majd mellém sétált.

Mi volt ez?

(Igazából ez a legrosszabb fejezet lett, amit valaha írtam. Azért remélem nektek tetszett. Kérlek titeket, hogy hagyjatok nekem egy rövidke megjegyzést. Nagyon sokat jelentene. xx)